100.

Utolsó nap, utolsó bejegyzés. Kiköltöztem, visszakaptam a kauciót, beváltottam euróra (Párizs...), összepakoltam. Most ülök az üres szobában és teát iszom, mert nem vagyok teljesen jól, biztos mert nem alszom/eszem rendesen, mióta Juli elment. Ja, és voltam a Polonicumban is, és kaptam egy gagyi fecnit arról, hogy elvégeztem a gagyi B2-es kurzust, kaptam 5 kreditet és egy gagyi 5-öst. 

Hazafele a Polonicumból ettem egy búcsú-żureket (tudjátok, az a savanykás leves, már írtam róla), és égi jelnek vettem, hogy körülöttem csupa francia ült a vendéglőben. :D 

Nem nagyon tudom, mit illik egy ilyen utolsó bejegyzésbe írni. Szomorú vagyok, hogy vége ennek a félévnek, de tegnap ezt a kört már lefutottam, ma inkább a fejfájás dominál. Talán jobb is, mert így igazából nem érzek semmit, csak hogy lehetne már holnap reggel. Hálás vagyok Emmanuelnek azért az utolsó estéért, mert így nem érzem azt, hogy nem "búcsúztam el" a(z ó)várostól. Meg hát nem voltam egyedül. :) 

Úgy en bloc szerettem itt lenni, Varsóban, és egyáltalán nem bántam meg, hogy nem Krakkóba mentem. Talán a végén bebizonyosodik, amit Katarzyna mondott, hogy a mi szintünkön órákon kívül is sokat lehet tanulni. Igyekeztem: olvastam Newsweek Polskát majd' minden héten, most januárban meg wprostot (wprost = egyenesen), meg ugye könyveket. Ja, igen, tegnap megleptem magam Mrożek Tangójával, po polsku természetesen. :) Szóval a szókincsem érezhetően gazdagabb lett, mint amikor kijöttem, és bár nem volt seok lehetőségem lengyelül beszél(get)ni, abban is fejlődtem. És azt vettem észre, hogy ha olyanokkal vagyok, akik nem tudnak lengyelül, sokkal nagyobb az önbizalmam (a beszédhez), mint pl. a nyelvórákon. És akkor is, ha teljesen egyedül kell elintéznem valamit. Ez egy fontos tanulsága a félévnek. Mindennek ellenére, annyit nem fejlődtem, amennyit ettől a félévtől vártam volna. De abban bízom, hogy Michał betartja az ígéretét, és Párizsban kizárólag lengyelül fogunk beszélni, és akkor amit most megtanultam, alkalmazni is tudom majd. Pont tegnap mondtam Emmanuelnek, hogy nekem az a tökéletes, ha Varsóban találok egy franciát és Párizsban egy lengyelt... :) Apropó Emmanuel, végülis úgy tűnik, baráto(ka)t is sikerült szerezni, legalábbis tegnap a nagyonszimpatikus-csoporttárs Elzával megállapítottuk, persze utólag és e-mailben, hogy kár, hogy a félév közben nem beszélgettünk. De azóta kompenzáljuk, folyamatosan kommentálunk egymáshoz facebookon - hiába, a mai kor gyermekei... :D Meg a belorusz "Pani Olu" (valójában Volha, csak Pani Ania így szólította folyamatosan) odajött óra után, megölelt és mondta, hogy mennyire örül, hogy megismert. Pedig alig beszéltünk pár szót... De ezek szerint mégis többet, mint másokkal. Szóval ők meg Emmanuel (aki egyébként annyira jóarc, hogy segít kicipelni az ezerkilós bőröndömet az állomásra este, pedig a város másik végén lakik). :) 

Bár a Polonicum órái gagyik komolytalanok voltak, azért jó, hogy akadt köztük olyan, amiért érdemes volt odajárni. És Pani Aniát, bár pedagógiailag egy nagy nulla, emberileg eléggé megszerettem. A másik, akit nemtanárilag bírtam nagyon, az Piotr Kajak volt, aki a Lengyel populáris kultúrát tartotta, és aki szó nélkül, bár konkrétan egész félévben nem csináltam semmit, beírt egy ötöst. [Persze értem, hogy miért, és ennél van rosszabb: Garncarek (a csütörtöki, na-miatta-érdemes-volt-a-Polonicumba-járni nagyon okos bácsi) még annak is ötöst adott, aki egy órán se volt bent. Kajak legalább azt mondta (persze nem tudom, betartotta-e), hogy aki túl sokat hiányzott, annak nem ad jegyet.] És ugye ott van Garncarek, akiért érdemes volt csütörtökönként felkelni. És aki tegnap még tartott egy fél-órát, és nagyon jó volt, comme d'habitude. :) Ez viszont az összes pozitívum, amit elmondhatok. A negatívumokat hagyjuk, már elég sokat írtam róluk. Talán elég, ha a "gagyi" szóra emlékeztetem a T. Olvasókat. :P 

Arról is kéne írnom, hogy a város... Még mindig szeretem. Az óvároson kívüli részeket is. Tágasabbnak tűnik, mint Budapest, és érezhetően kevesebb a szmog. (Ami érdekes, mivel a metró olyan, mint az anya: csak egy van - de talán a villamosoknak tudható be a dolog.) Viszont van egy dolog, amit szívből utálok, és az a lengyel vezetési stílus, úgy a buszoké, mint az autóké. Senki nem figyel a másikra, nemhogy a gyalogosokra, a buszvezetők állandóan "rángatják" a buszt, mert nem veszik észre, hogy jön valami hátulról (visszapillantó tükör??!!), és hirtelen kell fékezni, meg azt hiszik, amikor odaérnek a feltorlódott autósor végére, hogy pont akkor fognak elindulni az autók, amikor ők odaérnek, és láss csodát, nem! és bizony ilyenkor fékezni kell... De a legváratlanabb esemény számukra még mindig az, hogy (kapaszkodjatok meg) a lámpa sárga után piros lesz. Értem én, hogy tök igazságtalannak tartják, hogy holmi gyalogosok átmehessenek a zebrán, meg holmi más buszok/autók keresztezzék az útjukat, de azért annyira mégse kéne meglepődni, amekkorákat fékezni szoktak. :P Szóval ezt túl kell élni és nem könnyű. Még nem merem leírni, hogy nekem sikerült, mert hátha este történik valami. :P

A koliban királyság volt lakni, a mi emeletünkön egy komolyabb buli volt csak, úgyhogy a nyugalmunkat maximum a tangóharmonikás srác zavarta meg egy-egy amélie-s számmal vagy a Lambadával. :)) És bár a szoba felszereltségével voltak gondok, összességében semmiben nem szenvedtünk hiányt. Azt azért sérelmezem/zük a mai napig, hogy Juli, bár szintén fizeti a havi 10 zlotyis netdíjat, nem tud önállóan nethez jutni, csak rooteren keresztül... És hát Julival lakni... asszem, erről már írtam. :) Nem volt olyan nagyon rossz. :D :*

Apropó, árak. MINDEN olcsóbb, mint otthon, és ami érdekesebb, minden olcsóbb, mint Krakkóban! :D Például egy márkás, fullextrás tusfürdő 490 Ft, egy kg kenyér 200, egy 21 db-os zöldalmás Orbit 210, egy kiló paradicsom (!) 350, a ruhadarabok kb. ugyanolyan áron vannak, mint otthon, de inkább olcsóbbak azok is (pl. egy jobbfajta farmer 4900, csizmák is kb. ilyen áron vannak, persze attól függ, hol veszi az ember, kiegészítők, pl. sapka-sál kb. 2000-2000 Ft), fülbevalók: általában a legolcsóbb 700 ft (ha szerencséje van az embernek, ennyiért három párat kap :)), a legdrágább, amit bizsuboltban kapni lehet, az kb. 2000-2500 Ft. Étterembe is lehet járni: a Pod Samsonemben pl. a żurek, ha jól emlékszem, 560 Ft volt, a Zapiecekben (ami egy drága hely!) az az isteni palacsintás-csirkés cucc 1400. A zsidó étteremben, amit Fannival fedeztünk fel, a kétfogásos ebéd + innivaló ("kompot" :D) került 1200 Ft-ba. Nem olcsó, de nem érzi úgy az ember, hogy nem engedheti meg magának. Persze mindennap nem is engedheti meg, de hetente egyszer akár igen. Amúgy, ha érdekel valakit, a Biedronka (= katicabogár :)) a legolcsóbb élelmiszerbolt, kb. olyan, mint otthon a Lidl. Van ezen kívül Carrefour, ami francia, úgyhogy hatalmas sajtválasztéka van pl., de elég drága. 

A könyvek ára elég változó, van, amit ki lehet fogni olcsón (pl. én a Tangót 1400-ért vettem, ez nem a legolcsóbb, de nagyon szép kiadás), de az új könyvek ára itt is nagyon magas. Antikváriumba kell menni. ;) 

Na, hát ennyi lett volna. Kérdéseket, véleményeket stb. szívesen várok kommentben. Köszönöm a figyelmet annak, aki olvasott! :) A párizsi blogomat megtaláljátok itt.

Czesław Niemen - Sen o Warszawie (Álom Varsóról)

Serdecznie pozdrawiam,

Vera

99.

Észrevettétek már, hogy amikor ráesnek a hópelyhek az emberek arcára, olyan, mintha sírtak volna? Én is így éreztem magam egész nap. Esett a hó, szép lassan, olyan így-kéne-karácsonykor-is-esnie jelleggel, és sétáltam, mert úgy jött ki a lépés, hogy nagyon sok szabadidőm lett, és többször is arra eszméltem, hogy szipogok, csak mert olyan, mintha folyna a könnyem. 

Mondjuk tény, hogy szomorúra sikerült a nap, bár ami történt, az kifejezetten jó volt, csak azt sajnáltam, hogy vége. Persze ez várható volt, lévén utolsó alkalom a Polonicumban meg minden. Na de kezdem az elején. 

Délelőtt megpróbáltam legalább elkezdeni a pakolást, ez olyan jól sikerült, hogy a fél bőrönd tele van a ruháimmal, meg a pirítóval (!), meg a szép csíkos tányérommal meg a két bögrémmel. A másik fele üres, elvileg oda jönnek még további ruhák kipárnázás céljából, és könyvek és egyéb nemruhák (papírok, füzetek, neszesszer, csicsák, ilyesmi), hogy pontosan milyen konstrukcióban, az még kérdéses. Aztán dél körül bementem az egyetemre, hogy intézzem az intéznivalókat. Először voltam Pan Gesseknél, akit utoljára szeptember 30-án láttam, és közöltem vele, hogy holnap hazamegyek, slussz, ennyi volt. Erre megkérdezte, hogy ugye én vagyok az, aki Párizsba megy? :D Jófej a bácsi, annál is inkább, mert a fenyegetésekkel ellentétben mégsem kell visszaadni a diákigazolványt, ami tökjó. :) Aztán bementem a Polonicum irodájába, hogy megtudjam a hétői tesztek eredményét, és a filmesórás tesztre 5-öst, a rendszerváltósra 3/4-et kaptam, ami nagyjából meg is felelt a várakozásaimnak. 

Aztán nyelvóra... A nyelvóra előtt végre az történt, aminek az egész félévben történnie kellett volna: kint ültünk öten a folyosón a terem előtt és beszélgettünk, és nagyon jó volt odatartozni. Fuck! Miért csak az utolsó nap lehetett ilyet csinálni??? Na mindegy, nem húzom fel magam, inkább örülök, hogy legalább egyszer megtörtént. Kikaptuk a "vizsgákat", Julié lett a csoportban a legjobb (48/50 pont), nekem a második legjobb (47,5/50 pont) és Emmanuelé a harmadik (47/50 pont). Nem tudok neki őszintén örülni, mert, nem tudom, említettem-e már, nagyon gagyi volt. Persze azért menő, hogy mi vagyunk a csoportban a legjobbak (legalábbis nyelvtanból és szövegértésből), meg hogy csak fél ponttal maradtam le Juli mögött. :) Kb. a fél csoport 5-öst kapott végül, a másik fele meg 4-est. :P Gagyi. Elbúcsúzni szar volt, de jólesett, hogy hárman is odajöttek külön. :) Aztán sétáltam meg elmentem utoljára a Biedronkába vásárolni, meg fényképeztem, és végül bementem az utolsó csütörtöki előadásomra, hogy utoljára meghallgassam az okos bácsit. Annyit mondhatok, hogy megint okos volt. Sajnos nem tartotta végig az órát, pedig szívesen hallgattam volna még, így viszont haza tudtam jönni, mielőtt... na igen, mielőtt visszamentem volna Emannuellel találkozni, aki még délelőtt ellentmondást nem tűrően közölte, hogy az utolsó estémet márpedig nem tölthetem egyedül, és együnk valamit. Nem volt ellenvetésem, úgyhogy elmentünk a Zapiecekbe még egyszer, és nagyon jót beszélgettünk - ezúttal franciául. :) Jó volt. :) 

Fényképek:

A Lengyel Tudományos Akadémia. 

Ebben a templomban van Chopin szíve.

Nagyon szimmetrikus kép az egyetem bejáratáról. :D

Ez itten a Polonicum maga. :)

Szent Anna-templom közvetlenül a kampusz mellett.

98.

És egy vicces videó mára :D:D:D:D Érdemes végignézni! :D:D

97.

Bár azt hittem, ma képtelen leszek kimozdulni, valahogy mégis eltöltöttem 3 órát a szabad levegőn. :) Teljesítettem két újabb pontot a "mit csinálunk csináljak az utolsó héten"-tervből: elmentem a Powązkowski és a zsidó temetőbe - a P-betűs olyan, mint otthon a Farkasréti, vagy mint Párizsban a Pere-Lachaise (ez is P-betűs, hm). Igen, én azok közé az ufók közé tartozom, akik szeretnek temetőbe menni, sétálgatni teljesen véletlenszerű irányban a sírok között, elolvasni a feliratokat, megborzongani egy-egy gyerek- vagy fiatal felnőtt-sír láttán, és minden olyan sírhoz odamenni, ahova láthatóan nemrég temettek valakit. És lehetőleg mindezt egyedül. Hogy közben csicseregnek a madarak, kicsit csepeg az eső és kárognak a varjak, az már csak luxus.

A zsidó temető kifejezetten nagyon tanulságos volt. Először is, ki van írva, hogy belépőjegy, én erre kapásból kimentem, mert temetőben és templomban elvből nem fizetek (tényleg), de kint láttam, hogy pont elment előttem a villamos, úgyhogy visszafordultam, mondván, legalább megkérdezem, mennyi az a belépőjegy, mert kiírva persze nem volt. És a néni a kasszában rámnézett és azt válaszolta, menjek csak... :) Aztán megértettem, és mégis értetlenked(t)em azóta is, miért nem kérnek tényleg pénzt. A temető elejében újabb sírok, van, ahol csak lengyel felirat van, néhányon kövek és/vagy virágok, annak jeléül, hogy élnek és kijárnak még hozzátartozók - mintha nem is zsidó temető lenne, olyan. De beljebb... Rengeteg sírkő gyakorlatilag otthagyva rohadni egy erdőben, nagyon sok kidőlve, mind tiszta zöld már, láthatóan emberemlékezet óta nem járt arra senki. A temető gondozott része kb. az összes sír 10%-át ha kitette... Nem tudom eldönteni, direkt van-e a másik 90% úgy hagyva, ahogy - mert gyönyörű és hátborzongató és nagyon hangulatos és természetes. De a felborult sírkövek arról tanúskodnak, hogy talán mégsem direkt van úgy hagyva. Döntsenek az olvasók, nekem nem sikerült...

96.

Áh, politikai jellegű bejegyzést akartam írni, de inkább nem piszkítom össze ezt a politikaszűz blogot ilyesmivel. Ehelyett nesztek lengyel zene. :)

Myslovitz - Długość dzwięku samotności (A magány hangjának hossza, béna és szószerinti fordításban)

95.

Juli elment, egyedül maradtam. A vizsga nagyon gagyi volt, most, ha - Katarzyna mintájára - 97%-tól lehet csak ötös, még akkor is ötös lesz. Mindenesetre jókat röhögtünk Emmanuellel, miközben írtuk, meg mindenki a másikról nézte, pláne, amikor Pani Ania kiment egy jó 20 percre... :P Azért kár, hogy még a "vizsgát" se bírták komolyan venni. 

Óra előtt felmentünk végre a Taras Widokowyra, elég jó volt a kilátás, aztán gagyivizsga, aztán meglátogattuk az Honorét (francia pékség az egyetem mellett), majd hazajöttünk a koliba a bőröndökért. Amiket aztán fél 6-kor letettünk a pályaudvar csomagmegőrzőjében, és elmentünk a Vincent-be, a francia kávézónkba, hogy Roryhoz és Lorelai-hoz méltóan egy kávé mellett beszélgessünk utoljára... Aztán később a pályaudvaron fagyoskodtunk, még később pedig nyeltük a könnyeinket. "A többi, néma csend."

94.

Ma van az utolsó közös napunk Julival! Tegnap búcsúestét tartottunk, este fél 10-kor még a nyakunkba vettük a várost, és mentünk egy hatalmas kört, nagyon jó volt. Ma még írunk egy búcsúvizsgát Pani Aniánál, meg remélem, felmegyünk a Taras Widokowyra, ha már eddig képtelenek voltunk, és szerepelt a tervben a Chopin Múzeum és/vagy a királyi palota, de ezek nem biztos, hogy bele fognak férni. 

93.

A blog publikusan (ezzel együtt) 93, csak számomra láthatóan pedig 97 bejegyzést tartalmaz. Úgy döntöttem, a publikushoz tartom magam, és megpróbálom 100-ra kihozni a végét... Nem lesz nehéz, de így ma is kell írnom, sajnos. :P Úgyhogy megírom, hogy tegnap végre elmentünk Wilanówba, amit már szeptember vége óta csak halogattunk, és ahol amúgy Jan Sobieski nyári rezidenciája van parkkal, amit most épp felújítanak. Jó hely, el kell menni egyszer tavasszal/nyáron is. :) Ezen kívül tegnapelőtt voltunk színházban, Witkacytól (Stanisław Ignacy Witkiewicz) láttuk Az anyát, családi pszicho-tragikomédia, szóval pont nekünk való, ja, és vizsgaelőadás volt, egy alternatív színház alternatív pincéjében, Varsó másik végében... :P 

Ma egyébként multiple choice tesztet írok a lengyel rendszerváltás következményeiből (Transformation in Poland after 1989), meg az elmúlt 20 év filmjeiből (Focus on the New Poland) - angolul! Apropó, az angolt nem tudom befejezni, jegyet se kapok belőle, mivel nagyon sokat hiányoztam. De nem bánom, hogy legalább annyit jártam, amennyit tudtam. :) 

Izgalmas bejegyzés vége.

A mai dalunk pedig: Renan Luce - Les voisines (Csak mert Julival felfedeztük, hogy mindketten ismerjük, két teljesen különböző forrásból, és mindketten szeretjük. ;))

"lám csak, hát voltak nekünk szép élményeink" :)

névnap, iskola, Zapiecek, Blikle, Mr. Nobody

Tegnap volt a névnapom, és ennek örömére nagyon kirúgtunk a hámból. A mozit már terveztük egy ideje, és csak véletlenül pont ez a nap lett a megfelelő, de a másik kettő csak majdnem-véletlenül esett a tegnapi napra.

De kezdjük az elején, illetve a végén: a névnapom végül háromnapos dínomdánomba és eszem-iszomba fulladt, mivel Juli tegnapelőtt este egy csokor tulipánnal jött haza, plusz a családi jókívánságok is még aznap futottak be. És tegnap, illetve ma a moziból negyed 2-kor értünk haza, úgyhogy mára is jutott egy kis utóhang, vagy mi. 

A nyelvóráról inkább szó sem essék, sajnos megint rossz volt, de már nem vagyok hajlandó igazi érzelmeket erre pazarolni, bosszantó, hogy még az ismétléses, utolsó "igazi" órát is azzal kellett töltenünk, hogy hogyan is képezzük a felszólító módot. Merthogy kedden ugye doga az egész féléves anyagból. Se íráskészség, se magnóhallgatás nem lesz benne, csak nyelvtan, idiómák (vagyis szókincs) és szövegértés. Csak azért nem mondom, hogy gagyi, mert pofáraesni bármikor lehet. A vizsgarészek mennyisége viszont gagyi, ezt már most tudom. Pláne dühítő, hogy írásban jó vagyok, és nem tudom bebizonyítani, mert a félév alatt egyszer sem volt rá lehetőségem. Mindegy... Utána a kedvenc bácsinkkal volt előadás, én kicsit már más szemmel hallgatom (:P), mint eddig, valahogy az, hogy állandóan önmagát ismétli, kicsit rontja az összképet - persze, ahogy Juli mondta, azért tér vissza mindig ugyanazokra a problémákra, hogy megmutassa nekünk, hogy a) más perspektívából is ugynazok a bajok, b) más perspektívából sincs rájuk megoldás. Ebből a tárgyból még egy multiple choice-teszt sem lesz, mint a többi előadásból, sőt, beadandó se, mert Garncarek (a tanár) közölte, hogy ő úgysem olvassa el, amit írunk, mindenkinek megadja így is az ötöst, azoknak is, akik nem jártak órára (!). Ez egyrészt megkönnyebbülés, másrészt - nem tudom, ezt a szót használtam-e már -, dühítő, mert mi a francnak járok ebbe a rohadt Polonicumba, ha még egy zh-ra se méltatnak kicsit úgy érzem, az én és a tanár munkája is kárbavész. Persze nem az osztályzatért tanulunk, blabla. Ez is mindegy. 

De az óra után jött a "ma márpedig konzumálunk, pedig tulajdonképpen semmi okunk nincs rá"-része a napnak. :D Már előre ki volt találva, hogy a 21:50-kor kezdődő film előtt elmegyünk a Blikle nevű nagyonsznobmenő cukrászda-kávézóba. De még ezelőtt, hirtelen ötlettől vezérelve, elmentünk a Zapiecek nevű pirogozdába, mert bár én a pirogot (valójában tsz. pierogi) nem szeretem, gondoltam, hátha van más is. És lőn, először is, a hely azonnal elnyerte a tetszésemet, a pincérlányok habos-babos köténykékben szaladgálnak, az egész hót giccses és nagyon cuki, és pont emiatt nagyon hangulatos. Másodszor is, az étlapon találtam nempirogot, nevezetesen (többek között) csirkés-zöldséges palacsintát sajttal és besamelszósszal leöntve, forró cseréptálon tálalva, és még az is oda volt írva, hogy egy adag 620 gramm, úgyhogy féltem, hogy nem fogom tudni megenni, de annyira gusztusosnak tűnt a leírás alapján, hogy azt rendeltem. Juli pedig káposztás-erdei gombás pirogot tejföllel. És amikor kihozták mindkettőnknek, amit rendeltünk, megbántam minden bűnömet és megesküdtem, hogy ezentúl kizárólag a Zapiecekben eszem, mert már a látvány is megérte azt az összeget, amit majdan fizetnünk kellett az ebédért. Hát még amikor megkóstoltuk! Aki innentől egy rossz szót mer szólni a lengyel konyha ellen, nem érdekel, hogy amit ettem, az abszolút nem volt echte lengyel kaja, az az életével játszik. :P Egyszóval isteni volt, és ha lehetne, azonnal odatolnám az arcomat egy újabb adagért. Mondtam is Julinak, hogy jó, hogy nem korábban mentünk el oda, mert lehet, hogy már a híd alatt laknék - de mindennap ott ennék, az hótziher. :D

A Blikle ennél sokkal, de sokkal kisebb sikert aratott. A lenyalt hajú pincérsrác annyiszor várakoztatott meg minket, ahányszor csak lehetett, de ez még semmi. Ittunk kávét (szo-szo), és rendeltünk mellé úgynevezett marcipántortát, gondolván, hogy ez egy tortaszeletet jelent, amolyan normális méretűt. Ehhez képest a következő arányokat tessenek elképzelni: a kb. 15 cm-s desszertesvilla nagyjából egyharmadáig érő hosszúságú "tortaszelet", aminek magassága szintén nem nagyobb 5 centinél, "mélysége" pedig ott, ahol a tortaszeletek a legvastagabbak szoktak lenni, másfél (na jó, legyen kettő) centiméter. Mindez egy (illetve két) fél méter átmérőjű tányéron. Íme (na jó, talán kicsit túloztam, de az arányok látszanak): 

Persze vannak olyan sznobok emberek, akiket kárpótol a tudat, hogy ez Varsó legrégibb cukrászdája-kávézója, és emiatt kifizetik a 10 zlotyis "marcipántortát", aminek ráadásul az íze is borzalmas volt, de én nem tartozom közéjük. Ettől még sajnos kifizettem a 10 zlotyis "marcipántortát", de tanultam az esetből.

Aztán pedig moziba mentünk, a Mr. Nobodyra, amiről kiderült, hogy belga-kanadai-német-francia koprodukció, ennek megfelelően volt benne minden, ami csak szem-szájnak ingere. Nekem tetszett, bár nem hiszem, hogy 138 percben meg lehetne fejteni az élet értelmét (reflexió erre a kritikára). Tény, hogy a tér-idő kontinuum kicsit sokszor görbült meg, és nem mindig tudtam, most éppen kinek melyik életében vagyunk, de az ötlet, mivel ilyen filmeket nem nagyon nézek/ismerek, tetszett. És a 138 perc nem tűnt hosszúnak egyáltalán. Egy dolgot sajnálok: nem vettük popcornt és nem ropogtattuk egész idő alatt, és nem pofáztuk vihorásztuk végig a filmet, mint egy nagyon szimpatikus társaság a teremben. Ja, bocs, ez kettő volt. 

Legvégül pedig hazasétáltunk a mozitól, és negyed 2-kor zuhantunk az ágyba. Jó kis névnap volt! :D

siker, fény, csillogás :P

Azért az, hogy a keresőszó, amivel a legtöbben a blogomat megtalálták, a "csillámdementor" volt, nem semmi. És az sem, hogy ha valaki beírja ezt a szót a google-ba, tényleg ez a blog az első találat. :P Ezt nevezem hírnévnek!

Pieśń nad pieśniami (Énekek éneke)

Ez nem a bibliai, hanem a Sólem Áléchem-féle, aki nem ismeri, olvassa el, kb. 60 oldal, a legszebben megírt szerelmi történet. Ma láttuk a lengyel színpadi változatot, Jerzy Walczak egyszemélyes előadásában, a Teatr Żydowskiban, gyönyörű volt, szívszorító, persze (nekem) kellett hozzá, hogy a magyar verziót kívülről tudjam. Az ötlet elég hirtelen jött, konkrétan tegnap, merthogy kitaláltam, hogy ha már csak 12 (illetve már csak 11) napom van itt, akkor mindennap csináljunk valami értelmeset. Ennek jegyében tegnap elmentünk a Nowy Wspaniały Świat nevű kultúrházba, ami egyben kocsma is, és úgyis mint bölcsészek, ittunk - én forrócsokit, Juli egy pohár gyönyörű fehér színű (és egészen jó illatú) csilei fehérbort. :) Valójában az ingyen dokumentumfilm-nézés volt a motiváció, de mivel közvetlenül előtte volt a filmes óránk, és nekem nagyon fájt a fejem, csak a piára szorítkoztunk. :P A tervben egyébként szerepelnek különböző kávézók, múzeumok és mozi. Úgy fest, most jöttünk rá, mi mindent lehet csinálni egy fővárosban. Hát, jobb későn, mint soha. 

Ma megvettem a vonatjegyemet: 21-én, pénteken 20:55-kor indulok, és másnap reggel 8:35-re érek a Keletibe - virágok, vörös szőnyeg, csak a szokásos, nem kérek többet. ;) 

12 nap

Ma hivatalosan is bejelentettem a kiköltözhetnékemet az administracján, és valóban úgy lett, ahogy gondoltuk: 23-án, vasárnap nem tudok kiköltözni, csak hétköznap. Így, mivel nem akarok tovább maradni - lélektanilag karácsonykor úgyis vége lett az ösztöndíjamnak azzal, hogy négy hónap után hazamentem -, 21-re, péntekre esett a választás. Viszont nem a napközbeni, hanem az esti vonattal megyek haza (vagyis szombat reggel leszek a Keletiben), hogy legyen időm a hivatalos kiköltözésre, meg azt a pénteket még itt töltsem, ha csak fél-lélekkel is. 

Erre a maradék időre vannak terveink, kérdés, mennyit sikerül belőlük megvalósítani. De már tegnap csináltunk valami olyasmit, amit eddig nem: elmentünk a pravoszláv templomban egy koncertre, amit az ő karácsonyuk alkalmából tartottak, és különböző korú illetve összetételű, de kizárólag fiatalokból álló kórusok énekeltek karácsonyi dalokat. :)

csillámdementor

Ez a pár nap, amíg Fanni és Benedek itt voltak, eléggé jól telt. :D Nagggggyon értelmiségiek voltunk, például folyamatosan miszterikszeztünk, szóláncoztunk és főleg barkochbáztunk, egy darabig hárman Julival, aztán ketten Fannival, aztán hárman Benedekkel. :D A hétvége szava egyértelműen a csillám, illetve atomcsillám volt, a csúcs pedig, amikor fészbukon Fanni jelezte részvételét a "ha vége a vizsgaidőszaknak, csillámdementorrá iszom magam" nevű eseményre. :D:D:D Ezen azóta is hajlamosak vagyunk elég sokáig röhögni. :D Futottak még: "Aie, mon articulation!" - Fannival egy francia magazinban valami tesztet töltöttünk ki az alvásról, és az egyik kérdés az volt, hogy mi az első gondolatom reggel, és ez volt az a) válaszlehetőség, és baromira nem értettük, hogy hogy jön az artikuláció az ébredéshez, aztán kiderült, hogy az articulation ízületet jelent, de minket ez nem zavar, azóta mindenre ezt használjuk :D, "Miiii, nincs alkohol a sklepben??!!" - tegnap este Fanni felvetette, hogy igyunk sört, Juli mondta, hogy jó, majd felszálltunk a buszra, de amikor Fanni és én kórusban közöltük, hogy a koliboltban nincs alkohol, hatalmas szemeket meresztett (mármint Juli), elhangzott a fenti mondat (egy sikítás formájában), majd megnyomtuk a vészjelzőt és tízsávos kereszteződés közepén mint szomjas alkoholisták ugrottunk le a buszról*. 

Amúgy elég sok mindent csináltunk: Fannival megnéztük a zsinagógát, ami nyolc toronyház és három építési terület közé van rejtve (nyilván van kitől félteni), felfedeztünk egy zsidó éttermet (16 zlotyi a kétfogásos ebéd), voltunk bent az óvárosban is persze, és Benedeknek végre teljesült az Ő szíve vágya, és bementünk megnéztük a bezárt pravoszláv templombaot, illetve egy nempravoszlávot is, amit még novemberben nézett ki Magának. Voltunk "Sámsonnál" is ebédelni (az a neve az étteremnek, hogy Pod Samsonem), meg találtunk egy csokizót, ahol ittunk 63%-os étcsokiból készült forrócsokit, amitől kicsit be is rúgtunk, és még a Varsói Felkelés Múzeumában is jártunk. Egyszóval kihasználtuk ezt a pár napot, és atomcsillám volt! :D

*Na jó, talán mégsem egészen így történt... (De majdnem!)

jubileumi kilencvenedik bejegyzés

Újra itt van a nagy csapat!!! :) Ezúttal Fannival kiegészülve, és tökjó, bár a kollégium minden eszközt megragad, hogy megkeserítse az életünket: a kétszemélyes vendégszoba árát (újév alkalmából) megemelte 76-ról 83 zlotyira. :P Holnaptól hosszúhétvége (hála a bigott lengyeleknek, akiknél Vízkereszt nemzeti ünnep és szabadnap), úgyhogy felfedezzük Varsó rejtett kincseit, ahh. ;)

Csodálatos Negyedike

Na, igen, mindent determinál a tény, hogy ma egy éve és 8 hónapja, hogy ismerjük egymást. :))) 

De még ezen felül is CSAK jó és mégjobb dolgok történtek ma! Először is, az Erasmusszal kapcsolatos, mai napra maradt ügyeket mind sikerült elintéznem, ami hihetetlen, mivel azt hittem, esélytelen, hogy ebben a két napban bármit is elérjek. De mindenki, akinek kellett, válaszolt, és mindenki, akinek kellett, aláírta! És Balaci (Erasmus-BTK-koordinátor) is borzasztóan kedves volt, mindent elmondott a papírokról, még azt is, amit nem kérdeztem. Csoda, komolyan. Aztán, nem egészen egy órája, felhívott Dorina, valami egész hihetetlen hírrel: munkát kaptam, anélkül, hogy egyáltalán kértem volna! Fordításról van szó, egyelőre nem biztos, de úgy tűnik, az lesz. Teljesen meg vagyok döbbenve! :D És, ami a mai napot a lehető leginkább megalapozta, az az, hogy az egyetemen összefutottam egy csomó kedves emberrel, akik mind mondták, hogy hiányoztam nekik! De legelőször Vikivel mentünk szembe egymással az Astorián, és olyan jó volt látni meg beszélni Vele!!! :)))

És a napnak még nincs vége: ahogy tegnap is írtam, megyünk este a Leányokal a Maszat-hegyre, előtte meg Fannival kávézni. That's what I call a perfect day! :)))

88

Szerencsés számú bejegyzés. :P

Ma egész nap (= 2 órán keresztül) ügyintéztem az egyetemen, de mivel az Erasmusszal kapcsolatos minden ügy, nem itt van a helye. Kb. 30%-os sikerrel jártam...

Holnap este megyünk a Maszat-hegyre a Leányokkal (Adell karácsonyi ajándéka ^^), aztán szerda reggel fél 8-kor irány Varsó!!! Már hiányzik, de közben nem is bánom annyira, hogy csak 17 (!) napra megyek vissza. Azért jó lesz megint ott lenni. :) Persze ez a két hét is a búcsúzkodásról fog szólni... Meg arról, ahogy megküzdök a koliban az administracjával, mert ugye vasárnap akarok kiköltözni, és aznap nincs biuro, szóval majd biztos közölni fogják, hogy aznap nem lehet, és megverekedhetek a jogaimért. Mindegy, már hozzászoktam. :P 

az 514-es szoba zenéi 2010-ben :)

Paryż

Akit érdekel, a párizsi félévemmel kapcsolatos nehézségekről, könnyűségekről és általában az Erasmusra készülésemről itt olvashat.

első és nyolcvanötödik bejegyzés

Első - 2011-ben. Nyolcvanötödik - általában.

A szilveszter elég rossz volt, főleg mert Benedekkel nem tudtam rendesen beszélni, a kabaré megint színvonaltalan volt (bár talán nem annyira borzalmas, de Fábrytól továbbra is hányok, Hadházy László meg NE TEGEZZEN), plusz valamikor 11-kor még a netem is meghalt, és azóta se támadt fel. Rossz a kedvem, ez nem jó kezdés, de mondjon valaki egy okot, amiért boldognak kéne lennem ebben a pillanatban. (Ez csak költői "kérdés" volt, minden indokra az lenne a válaszom, hogy de Benedek nincs itt.)

Fogadalmaim nincsenek, nem is szoktak lenni, úgyhogy csak így prosztó módon: BÚÉK 2011.