♥, avagy egy újabb könyv

Hát, ez a könyv ("A lengyel nyelv szótára", magyarul lengyel értelmező szótár) már régi vágyunk volt, de nem mertük megnézni sem, mennyibe kerülhet, lévén bazi vastag, meg mégiscsak szótár, bár nem idegennyelvű (a lengyeleknek legalábbis). Tegnap végül csak besompolyogtunk az Empikbe (itteni Libri), és láss csodát, 40 zlotyi ez a fantasztikus mű, vagyis kb. 2800 Ft! Elhoztuk mind a két, polcon levő példányt. :D

Az egynyelvű szótár, mint olyan, szerintem a lehető legjobb találmány. A kétnyelvűeket is eléggé bírom, csak lengyel-magyarból olyat utoljára 1968-ban adtak ki, ezért pl. nem szerepel benne az a szó, hogy "forradalom" (gondolom, "ellenforradalom" viszont annál inkább :P). Amúgy lehet, hogy azért ilyen olcsó ez a csoda, mert rózsaszín, és valószínűleg nagyságrendekkel kevesebb hímnemű hajlandó egyáltalán elgondolkozni a megvételén, mintha ne adj'Isten, például kék lenne. Az alacsony ár is remek reklám. ;)

Ja, és ez azért is egy nagyon jó szótár, mert az elején vannak nyelvtani táblázatok. :)

1, 2, 33

1 - Pontosan egy hónapja vagyok Varsóban. Na jó, talán nem egészen pontosan, tekintve, hogy amennyire emlékszem, 15:20-kor landolt a gépem szeptember 29-én, szerdán. Ma péntek van és elmarad az angolom. Fura, egy hónapja még meg voltam győződve róla, hogy ha a lengyelen kívül bármilyen nyelvórát felveszek, az a kezdő észt lesz, vagy ha azt semmiképp se lehet, akkor valami francia. Ehhez képest angol. :P (Csak emlékeztetőül, kezdő észt nem volt, a francia nyelvórához pedig nem hagyta megírni a szerver az online szintfelmérőt. Az angolhoz bezzeg igen.) Egy hónap... Nem tudom, ez sok idő-e, nagyon gyorsan elment, kereken négy tanítási héten vagyunk túl, de a véleményem az első hét óta nem sokat változott. A nyelvgyakok hullámzóak, tegnap egész jó volt, csak ne lenne bennem ez a megmagyarázhatatlan gátlás, hogy képtelen vagyok órán normálisan megszólalni (eddig egyszer sikerült a nyolc alkalomból), ha kinyitom a számat, akkor is max. 1-2 mondat jön ki rajta. Pedig Katarzynánál egy csomót beszéltem, és élveztem. Persze tudom, hogy mi a bajom, az, hogy ebben a csoportban bizony nem mi vagyunk "a" jók, hanem Juli jó, bár szóban Ő is gyengébb az átlagnál, ha a mennyiséget és az improvizációs készséget nézzük, én meg a "futottak még" kategóriában vagyok két-három más emberrel együtt. Biztos írtam már, hogy a csoport nagy része anyanyelvi szinten beszél lengyelül... Ha hibásan is. De azonnal képesek reagálni bármire, érdemben. Már tudom, mit érezhet pár franciás (volt) évfolyamtársam. Elég rossz. Na mindegy, továbbra is remélem, hogy a helyzet valahogy, akárhogy, bárhogy, de változni fog. (Egyelőre vigasztal a tudat, hogy vannak nálam sokkal gyengébbek is a csoportban, még ha nem ők is a mérce.) Hagyjuk a nyelvgyakot.

Amúgy a zélet, mint olyan, ugyanúgy folyik, mint ha otthon lennék, azzal a különbséggel, hogy nem egyedül vagyok a szobámban. De a személyes tér megosztása egyikünknek sem probléma, Juli meg pláne hozzá van szokva a kollégiumhoz. Nekem nem kellett külön hozzászoknom, bármennyire is féltem ettől, egyszerűen csak együtt lakom Vele, és kész. :) Hogy már lélegezni sem tudunk egymás nélkül, azt nem is teszem hozzá. Mindkettőnk fejében folyamatosan ott figyel a kis gondolat, hogy mi lesz, ha én hazamegyek januárban?! De ez egyelőre még három hónap.

Amit igazán, emberi és érzelmi szempontból sajnálok, eltekintve a nyelvgyaktól, hogy abszolút nem sikerült barátokra szert tenni. Emmanuel az egyetlen, akivel órán kívül kommunikálunk, de rá se mondhatnám, hogy barát. A további csoporttársaink nagyon zárt kört, köröket alkotnak, főleg származás szerint, illetve akik Erasmusosok, és járnak a partikra, azok egymással is jóban vannak. Mi is zárkózottak vagyunk, semmi kétség, de azért nem bánnék valami nemzetköziesedést. Fura, hogy a belorusz házaspár (24 és 25 évesek), akiket elég sokáig próbáltunk utálni ("arrogánsak, állandóan belebeszélnek az órába, jaj, ilyenek, jaj, olyanok"), mégiscsak elnyerte a szimpátiánkat, fene tudja, hogyan; tegnap Volhával, a "feleséggel" beszédbe elegyedtem/ünk, és közelről sokkal emberibbnek tűnt, mint a nyelvgyakos terem másik végéből nézve. A férje, Mikola (igen, ez a neve) egyelőre távolinak tűnik ebből a szempontból, de szerintem hamarosan el fog következni az időszak, amikor az óra szünetében négyen beszélgetünk a folyosón. A csoportból aki eleve nagyon szimpatikus volt nekünk, az Elza, egy német lány, aki gyönyörűen beszél lengyelül, de egyik szülője sem lengyel, mindig mosolyog és kedves. Viszont megközelíthetetlennek tűnik. A többiek között van két-három szimpatikus, két-három "elmegy" és két olyan ember, akiket ki nem állhatunk. Az egyik ilyen Yana, a bolgár lány, aki borzalmas hangokat ad ki magából (fogalmazzunk úgy, hogy hörög), és a nemzetközileg is ismert "hö" kérdést teszi fel mindannyiszor, ha nem ért valamit. Legalább egyértelmű. Számunkra érthetetlen, hogy elmondása szerint Poznanban volt az egész múlt évben, mégis rendkívül gyenge szóban és nyelvtanban is. (Tegyük hozzá, hogy a megnyilvánulásaim alapján én is gyengének tűnök, ha nem is rendkívül, igaz, Yana egy csöppet sem gátlásos, sőt, kéretlenül is bármikor megszólal.) Persze lehet, hogy írásban kiváló, ezt senkiről nem tudjuk egyelőre. A másik ember, aki utálatunkat kivívta, az Kirsten, a skót lány, aki szerint a lombikbébi-program azért hülyeség, merthogy a dinoszauruszok is kihaltak egyszer és na bumm, ettől még az élet megy tovább, illetve mert a Föld emberek nélkül sokkal jobb lenne. (Én értem, hogy azt akarja mondani, hogy a dolgoknak az a természetes rendje, hogy egyszer csak kihal az emberiség, de... na mindegy, ez a bejegyzés nem erről szól.) Igazából önmagában ezzel nem is lenne baj, mert csak egyszerűen másképp gondolja, mint mi, de mindemellé nem tud lengyelül. Nyökög, dadog, "ööö"-zik, csettintget az ajkával, huh, nagyon idegesítő! Tegnap Pani Ania be is szólt neki, mert valamiért Kirsten közölte, hogy nagyon nehéz az óra, erre: "Én mondtam, hogy a B1-ben lenne a helyed!" Csak néztünk, de kedves skót csoporttársunk vagy nem értette, vagy nem akarta érteni a célzást (vagy, mint említettem, nyelvi problémái voltak).

2 - Két hónapja (és öt napja) jöttem el otthonról. Nehéz! Igen, honvágyam van, igen, hiányzik az otthon, Budapest, Magyarország, hogy magyarul beszéljenek körülöttem a buszon... minden. Nem is beszélve az emberekről. Hajjaj, hely nem lenne felsorolni! A család, a barátok, a szaktársak, egyéb ismerősök, a tanárok - csak röviden. Sok ez a két hónap. Nagyon jól érzem magam itt, de akkor is nagyon tudathasadásos állapot, és nem öröm tudni, hogy igazából otthon legközelebb júliusban leszek, még ha érzem is, hogy addigra megszokom a máshol-létet. Egyébként hazamenetel szempontjából pont félidőnél tartok. :) De holnapután jön Anyu és Marci szűk négy napra, akkor úgyis egy életre elegünk lesz egymásból újra, és nem lesz semmi probléma. :P:P

33 - Ez volt a harmincharmadik bejegyzésem. Krisztusi kor! De nekem szándékomban áll folytatni.

hétköznapok

Tegnap angolon tartottam prezentációt Magyarországról, kb. két órával azután, hogy megtudtam, milyen fényes otthon a politikai helyzet. Nem volt könnyű dolgom, le kellett küzdenem a félelmet, a hányingert és a mindezzel párhuzamosan fennálló honvágyamat, hogy objektív tudjak lenni, és nem tudom, végül sikerült-e. Szerencsére a technika tett róla, hogy ne kelljen ezekre figyelnem, ugyanis a laptopom és a projektor közötti összeköttetés nem volt tökéletes, és akkor még eufemizáltam. Úgyhogy sajnos a dolog korántsem úgy sikerült, ahogy elterveztem, de legalább figyeltek rám és interaktív volt a dolog (pl. azzal kezdtem, hogy feltettem azt a magától értetődő kérdést, miszerint mit tudnak Magyarországról, ismernek-e magyar szavakat stb.). 4-est kaptam, ami tök vicces, mert itt is ugyanaz a rendszer van, mint otthon, és most van egy lengyel osztályzatom. :D

Aztán voltunk egy ingyenes ír népzenei esten a Néprajzi Múzeumban, ami sajnos nem volt annyira húdejó, mint vártam, plusz az első sorban ült egy Őrült Lány, aki úgy érezte, mindenképp meg kell csillogtatnia írsztepp-tudását, és felállt és táncolt kb. minden második szám alatt. Nem csak minket, de a két előadó nénit is váratlanul érte a dolog... Különösen akkor volt ciki a helyzet, amikor egy számnak kb. a 2/3-ánál jött rá, hogy esetleg arra is táncolhatna, ha már ott van, és már csak kb. 20 ütem volt hátra, és látszott, hogy a nénik is zavarba jöttek, hogy szegény Ő. L. táncolni szeretne, de a kotta szerint meg vége van a dalnak. Na mindegy, nem volt olyan vészes, a közönség nagy részét láthatóan nem zavarta egyáltalán. (Minket se zavart volna, ha legalább ütemre táncol, és nem folyamatosan ugyanazt a két lépést.) Amúgy azért volt kicsit unalmas szerintem, mert a műsor nagy része polkákból állt, amiből bőven elég egymás után kettőt meghallgatni.

Ez sajnos nem szerepelt tegnap, de mostanában nagy kedvencünk:

The High Kings - On the rocky road to Dublin (szöveg itt, ha esetleg)

furcsa hétvége Krakkóban

Hát, nagyon nehéz most erről a három napról írnom. Varsó iszonyúan hiányzott, és többek között ez is rányomta a bélyegét az útra. Ezek a "többek" például az is volt, hogy Julinak negyedik, nekem az ötödik alkalom volt Krakkóban. Bebizonyosodott, hogy nekünk nem lehet eléggé a kedvünkre tenni, és ennyi alkalom ebben a városban túl sok - kipukkadtunk. Hiába, el vagyunk kényeztetve.

Szombaton az indulás eleve vicces volt, a pályaudvaron az utolsó előtti pillanatban mondták be, hogy ja, nem a harmadik, hanem a negyedik vágányról megy a vonat, persze kiírva sehol semmi. Az előrejelzésekkel ellentétben a vonat majdnem kifogástalan volt, kényelmes, bőven volt helyünk... Csak nem fűtötték. Kicsit fázott a lábunk, és vicces volt, hogy kint melegebb volt, amikor leszálltunk. Krakkóban először megkerestük a szállásunkat (couchsurfing), és kicsit megdöbbentünk, amikor ez a látvány fogadott:

A CS-profilján a lány (Kasia), aki a házigazdánk volt, azt írta, hogy attól függően alszunk vele egy szobában, hogy hány vendég van egyidőben... Ehhez képest a kép bal alsó sarkában látható akármi az az ő franciaágyuk, amivel szemben (!) a sarokban, a matracokon aludtunk (igen, az valójában két matrac kb. ötven párnával). Kicsit nagyon kényelmetlenül éreztük magunkat, úgyhogy a lehető legkevesebb időt töltöttük ott, de így is rossz volt a tudat napközben, hogy este ez vár.

Szombaton Aniával találkoztunk, lengyelül beszéltünk, jó volt, de nagyon fárasztó, és kb. egy óra után mi már csak hallgattuk, ahogy ő lengyelül beszél. :P Megnéztük a Wawelben Kaczynskiék sírját, és ha eddig nem lettem volna felháborodva, akkor most nagyon fel lennék, így meg pláne fel vagyok: egy baromi nagy márványtömb évszám és mindenféle kommentár nélkül, csak a két névvel. A képen az látszik, hogy egy fél látogató mekkora a sírhoz képest:

Az, hogy se évszám, se semmilyen kommentár nincs a síron, szerintem azt fogja eredményezni, hogy kb. 10 év múlva már senki nem fog emlékezni arra, hogy Kaczynski ilyen prózai és nagyságához méltatlan halált halt. De ami a legfelháborítóbb az egészben, az az, hogy ebben a lukban rajta kívül még Piłsudskinak a sírja található, ami valójában nem is sír, hanem egy bádogkoporsó. Kb. egyharmada Kaczynskiék sírjának. Holott kb. háromszor többet tett Lengyelországért, ha nem háromszázszor (még ha az eszközei erősen vitathatóak voltak is). És persze mondanom sem kell, az emberek, akik lemennek ide, nem az ő sírjára kíváncsiak.

A Wawelből elmentünk megnézni az egyetemet, illetve azt a részét, ahol Ania franciaszakos (ami szerintem tök vicces és továbbra sem tudok igazán napirendre térni felette), és hát meg kell, hogy mondjam, nemhogy az UW, de még az ELTE is magasan veri, pedig hát aki már látta a C épület alagsorát, annak igazán nem lehetnek jó benyomásai 'a' franciaszakról. Képzeljetek el egy tízemeletes panelházat, amire rá van írva, hogy Collegium Paderevianum. Na, ennek a 10. emelete a franciaszak. Sajnos nem fényképeztem le. Ellenben van egy kohászati- és bányászfőiskola az út túloldalán, ami presztízsileg a BME-vel van egy szinten, és nem is néz ki rosszul:

Aztán elmentünk a Galeria Krakowskába forrócsokit inni, és nem okozott csalódást, a másfél évvel ezelőttihez képest semmit nem változott. Bár nekem kicsit olyan volt, mint most egész Krakkó: annyira készültem rá, hogy igazából nem is volt jó. Unalmas, hiába. Viszont kaptam elő-szülinapi ajándékot Aniától, ami nagyon jólesett, és nem is akármi (a szalagon a két kis izé fülbevaló):

A lehető legkésőbb mentünk haza, hogy ne kelljen sok időt a fantasztikus matracunkon tölteni, de fél 9-kor már nagyon fáradtak voltunk.

Tegnap reggel nagyon korán eljöttünk, kb. 9-kor, ugyanebből az okból kifolyólag. Sáriékkal találkoztunk 10-kor a főtéren, és tök jó napot töltöttünk együtt: először sétáltunk egy csomót, aztán beültünk egy cuki kávézóba:

Itt töltöttünk vagy 2 órát, és mindenféléről beszélgettünk. :) Aztán megéheztünk, és immár csak hárman, Kristóf nélkül, átmentünk egy olcsó étterembe, ahol végre ettem żureket (ejtsd: zsurek), ami szerintem a legfinomabb lengyel leves, kovászból készül, de ezen túl mindenhol másképp csinálják, ez pl. nagyon sűrű volt és tele kolbásszal:

Ja, és mióta itt vagyok, terveztem, hogy végre eszem ilyet, de valahogy sose sikerült, úgyhogy annál nagyobb öröm volt tegnap. :)

Aztán elmentünk Kazimierzbe, ami eléggé elkeserítő volt, újfent. Hogy ne kerülgessem a forró kását: Krakkónak baromi jó biznisz a zsidók. Nem csak a zsidónegyed, hanem főleg Auschwitz, ahova ugyan bemenni konkrétan ingyen lehet (még jó), de odajutni, hacsak az embernek nincs autója, kizárólag különbusszal, jó pénzekért. És így azért nincs az az érzésem Kazimierzben, ahol meg aztán zsidó egy szál se, csak turisták mindenütt, hogy hú de autentikus, és főleg, hú de őszinte. Volt a Narancsban erről egy elég jó cikk valamikor tavasszal, amikor a krakkói zsidó kulturális fesztivál volt, és abból is az derült ki, hogy ez már csak a pénzről szól (persze ez nem is volt kérdés). De akkor is undorító. Akkor inkább hagyják a fenébe az egészet.

Pedig egyébként Kazimierz tök hangulatos és szép városrész. De valahogy... műanyag és felszínes. Mint ahogy az egész város. Így például hogy lehet komolyan venni egy zsidónegyedet?

Áh, mindegy. Engem az a gondolat/látvány is kiakaszt, hogy Krakkóból két úticél létezik: Wieliczka és Auschwitz. És a turisták elmennek oda, mint egy múzeumba, fényképezgetnek, hazamennek, aztán lefekszenek aludni és reggelre elfelejtik az egészet. Ez is azok között a "többek" között volt, amik rányomták a bélyegüket a hétvégére. Sajnos.

Aztán Aniáéknál vendégeskedtünk, tök jó lakásban laknak, és megint adtunk a lengyel nyelvnek, úgyhogy tulajdonképpen a nap jól végződött. Vettünk egy üveg "Egri bort" (sic!) a vendéglátóinknak, aztán hazamentünk... volna, ha előbb nem látogatjuk meg Sárit a híres-nevezetes Piast-kollégiumban. Hát, mi jobban jártunk ezzel a kolival. :P Kb. fél 10-re értünk haza, Kasiával beszélgettünk egy kicsit, és egészen szimpatikus volt, ahhoz képest, hogy mennyire nem tűnt annak korábban. Aztán bezuhantunk az ágyba, és egészen ma reggelig aludtunk, amikor is boldogan konstatáltuk, hogy jöhetünk haza, imádott, hiányolt és kedves Varsónkba (bele), és ez milyen jó. :))

harmincadik bejegyzés

Holnap délelőtt elmegyünk Krakkóba, hétfőn jövök és beszámolok. Egyúttal közlöm, hogy a blog kommentfunkciója nem csak a vicc kedvéért lett aktiválva. Köszönöm a megértést.

ennyit a lengyel futárszolgálatokról :))))))

első telefonbeszélgetés lengyelül: pipa :D

Tök jó, hogy kb. egy órája írtam, hogy nincs lehetőségem kommunikálni lengyelekkel... Aha. Nem elég az áramos probléma, kb. negyedórája felhívott a pasas, akitől az itteni vaterán vettem egy táskát (gyönyörű és vadiúj, 3000 Ft), hogy kevesebb pénzt kapott tőlem, mint amennyit kellett volna, mert a bank "nemzetközi tranzakció" mián levont tőlem kb. 700 Ft-ot, így hiába küldtem direkte többet, mégis összességében 300 Ft mínuszban vagyok, és hogy most mi legyen. Először nem értettem, ki tartozik kinek, aztán megértettem, a pasas nagyon kedvesen és rendesen magyarázott, lassan és érthetően. :) Mondta, hogy ne utaljak még egyszer, mert minden tranzakció 11 zlotyiba kerül, és ha 4 zlotyival tartozom neki, azért nem érdemes 11-et erre költeni. Proponáltam, hogy postán (csekken) küldök neki, mondta, hogy ez jó ötlet (háh, nagyon büszke voltam magamra), aztán azt mondta, hogy á, hagyjam a fenébe, 4 zlotyi nem ér ennyit, küldi a táskát, minden jót. :)))))))))))))))))))))))))

három hét

Borzasztó, már megint eltelt egy hét, lassan ugyanolyan gyorsnak érzem az időt, mint otthon. Sajnos nem arról van szó, hogy annyi dolgom lenne, hogy csak átdolgozom magam a holnapba, szó sincs ilyesmiről, rendkívül zokon veszem az egyetemtől (de kiváltképp a lengyelóráktól), hogy nem dolgoztat minket, hanem hagy parlagon heverni. Tudom, hogy magamtól is tudok mit tenni a nyelvtudásom érdekében, de ez nálam kimerül az olvasásban. (Magyarul is így tanultam meg, elég jól sikerült... :P) És annyit nem lehet olvasni, hogy az összes szabadidőmet ez töltse ki! Tegnap még hagyján, Emmanuelnek köszönhetően legalább a fél délutánt lengyelezéssel töltöttem, de amúgy siralmas a helyzet. Ami amúgy a legjobban zavar, az az, hogy lengyelre egyelőre semmiféle fogalmazást nem kellett írni, és ugyan olvasok, szóval látom, hogy működik az írott nyelv, többé-kevésbé meg is értem, de produkálni nem tudom, legalábbis nem olyan színvonalon, ahogy elvárnám magamtól (ugyanez áll a szóbeli önkifejezésre is). Éppen ezért megnyitottam ennek a blognak a lengyel változatát, és ez most kizárólag tanulási célokat szolgál: remélem, a lengyeleim elolvassák és kijavítják, illetve hogy természetesebbé válik a lengyel használata számomra. A franciával ezt úgy tudtam elérni, hogy nagyon sokat használtam köznapi szituációkban. A lengyellel ez, mivel Juli a szobatársam (aminek továbbra is borzasztóan örülök), nem lehetséges, nincs kivel, nincs miért kommunikálnom (-nunk). Kivéve a nyelvórát, de az nekünk pont olyan, mint a tanárjelölteknek a gyakorlóiskola: a tanárnak az a dolga, hogy külföldiekhez beszéljen lengyelül, egyszerű szavakkal stb., erre szakosodott direkt. Arról már nem is beszélve, hogy nyelvtanulókkal lengyelül beszélni egészen más, mint lengyelekkel. Ebben az is rossz, hogy velük merek beszélni, ha hibákkal is, de ha lengyelekkel kell lengyelül beszélnem, az rendkívül stresszel, még mindig. Például amikor angolórám van, akkor direkt az utolsó pillanatra érek oda mindig (elég nehéz az 5 perces távolságot így megtenni), nehogy beszélgetnem kelljen... Huhh, Varsótól pont az ellenkezőjét vártam! Persze kedvesen mosolygok mindenkire, és ha kérdeznek, válaszolok, de magamtól max. köszönök. Elég elkeserítő. És nem azzal van a baj, hogy ne tudnék kommunikálni, mert ha muszáj, tudok. A baj az, hogy egyáltalán nem vagyok motiválva rá. Ehh...

Csöpp kis intermezzó: egy fenét nem vagyok motiválva! Ahogy leírtam, hogy "ehh", fel akartam kapcsolni az asztali lámpámat, erre pukkant egyet és büdös lett, úgyhogy jól megijedtem, kihúztam a számítógépet, és féltem. Aztán amikor elmúlt, kipróbáltam a többi villanyt is, és valahogyan elértem - hiába, két perccel korábban mondtam Rékának skype-on, hogy az elektromosság szerintem tök érdekes -, hogy a tükör fölötti lámpánk is meghaljon, ugyanolyan körülmények között, mint az asztali. Úgyhogy lerohantam a portára, hogy úristen, nincs áram a szobában, a néni azt mondta, máris jön (vagy megy, a lengyelben ugyanis erre ugyanazt szokás mondani), úgyhogy feljöttem, mindent kihúzkodtam a konnektorból, láttam, hogy a hűtő működik, meg Juli asztali lámpája is, aztán vártam. És vártam... Aztán megnéztem a két nem működő lámpában a villanykörtét, hát nem ki voltak égve? Na mondom, akkor én vagyok a hülye, lerohantam újra a portára szólni, hogy már nincs baj, csak kiégett a lámpa, a néni meg közölte velem önelégült mosollyal, hogy azért nincs már baj, mert ő visszakapcsolta az áramot. Most akkor mi van???!!! Mindenesetre a három működő lámpánkból egy maradt, úgyhogy megvan a mai/holnapi program...

Hírek is vannak: terveztünk menni Julival Prágába egy hétvégére, de végül mégsem megyünk, illetve nem most, mert inkább meglátogatom Benedeket Tartuban (dec. 11-16.). :( :) Jó lesz, havas és decemberi Tartu. *.* Meg Julia és az ott levő magyarok. :)) És nem tudom, írtam-e, de végül repülővel megyek haza, december 23-án. :)

Fentebb pedig a múlt hét legjobb képe látható, a változatosság kedvéért a Łazienki-parkban fényképeztem. :)

déjeuner international

Fura módon, ma először, lehetőségem támadt franciául kommunikálni, ha csak pár mondat erejéig is, ugyanis Emanuellel, a francia sráccal ebédeltünk hármasban. Alapvetően lengyelül beszéltünk, de amikor kilyukadtunk a dupla tagadás kérdésénél (hogy ti. a lengyelben van-e vagy nincs és a franciában hogy is van ez), akkor franciául beszéltük meg a dolgot (végül nem maradtunk semmiben, de szerintem franciául nem lehet duplán tagadni, mivel a ne...pas/jamais/personne stb. egy és ugyanazon tagadási szerkezet nyelvtanilag, na mindegy). Meg még később is ejtettünk pár francia szót arról, hogy vajon mi is az a placek po wegiersku (azóta sem tudom, valami krumplis-marhahúsos kaja). Az ebédről szó se essék, drága volt (1400 Ft), ízetlen és kevés (főtt pisztráng krumplival és salátával). Így jártam. :P

Amúgy jó hülye nap volt, elmaradt a populáris kultúra, úgyhogy délelőtt itthon tespedtünk, aztán nyelvgyakra bementünk ugyan, és jó volt, de kiderült, hogy ma a két és fél óra helyett csak másfél, mert Pani Ania megy az egyik kollégájának a doktori védésére. Pff.

Dług - The Dept (~ a tartozás)

Ma egy rendkívül nyomasztó filmet láttunk a filmes óránkon, nem is bírtuk végignézni, kb. a felénél kijöttünk. Aztán ültünk a hidegben (mert közben hideg is lett), sírtunk és reszkettünk. Ó, de jó volt!

A film amúgy arról szólt, legalábbis amíg mi láttuk, hogy két fiatal céget akar alapítani, de nincs induló tőkéjük, kölcsönt viszont nem kapnak a banktól, mert nem tudják garantálni, hogy visszafizetik. Egy "barátjuk", nevezzük G.-nek, felajánlja nekik a segítségét, de "a főnöke" akkora részesedést kér cserébe, hogy a másik kettő elutasítja az üzletet. G. ekkor ("Lássuk az én költségeimet!" felkiáltással) közli velük, hogy 6000 dollárral tartoznak neki, mert el kellett menni a főnökéhez vidékre, és ott a koszt-kvártély stb. Persze a fiúknak még ennyi pénzük sincs, így G. nekiáll szisztematikusan kiverni belőlük a tartozásukat, ami ráadásul mindennap 1000 dollárral növekszik. A borzalmas az, hogy a film retrospektív: az első jelenet az, hogy a Visztulából kihúznak két lefejezett vízihullát... És minden efelé halad: a két fiú barátait, családját terrorizálják, ezzel rájuk (és a nézőkre!) hatalmas pszichikai nyomást gyakorolva. Félelmetes. Megrázó. Nyomasztó. Borzalmas.

Egyébiránt 1999-ben rendezte Krzysztof Krauze, és amellett, hogy rengeteg lengyel díjat kapott (persze hatalmas botrány volt, mivel valós adatokon alapszik a történet) a film is, ő is, és a főszereplők is, 2001-ben a philadelphiai filmfesztiválon a legjobb rendezésnek is minősítették. Kétségtelen, hogy a célját maximálisan elérte, nem is kellett mind a 110 percet végigvárnunk.

(Nagyon szubjektív megjegyzés: az egyik főszereplő nagyon-nagyon szimpatikus volt - a képen a sötét hajú -, külsőre és a hangja is, kicsit Csányi Sándorra hajaz, de nála ötmilliószor jobban nézett ki, huhh. Így pláne nehéz eltűrni, hogy kínozzák!)

még csak 24 órája van lengyel számom

De már felhívtak tévesen háromszor. Lesz ez még ígyebb is!

a nagy eltévedések napja

Sári és Kristóf pénteken délután megjöttek Krakkóból, Sári, mert hiányzott neki Varsó és az itteni barátai (nem magunkra gondoltam :P), Kristóf pedig mert még nem volt itt. Aznap este így négyesben sétáltunk a városban, tegnap pedig újra találkoztunk, a Łazienkiben (szikrázó napsütés továbbra is).

Az első eltévedésünket akkor sikerült megejteni, amikor a Łazienkibe egy ismeretlen kapun mentünk be, és elsőre fogalmunk se volt, a Chopin-szoborhoz képest merre lehetünk. Amikor viszont rájöttünk, még 5 percünk volt odaérni a megbeszélt helyre, úgyhogy megdöntöttük a rövidtávú tájfutás rekordját, 2 perc alatt megmásztunk egy kisebb dombot, hősiesen leküzdve a szembejövőket, és pontosan fél 12-kor odaértünk a szoborhoz. Sáriék persze csak 3/4-kor toppantak be, addigra pont újra kaptunk levegőt. Sétáltunk, mókusoztunk, páváztunk, fényképeztünk, szóval a szokásos. Utána találkoztunk Masiával, aki nekünk csoporttársunk, és Sárinak is az volt a nyári egyetemen, és nagy barátnők lettek. Úgyhogy innentől lengyelül folyt a társalgás, elég jó volt. :) Melegszendvicset ebédeltünk olyan fél 2 körül, aztán mi Julival eljöttünk, mert a Reálba kellett mennünk bevásárolni, mert pl. kiégett a mennyezeti villanykörténk. (Mondanom sem kell, villanykörtét nem vettünk. :P)

A buszmegállóban nagyon megörültem, mert láttam, hogy van egy olyan busz, ami egészen a villamosig elvisz, a villamos meg a Reál felé megy, ezt már tudtuk korábban. Na igen ám, de az ember lánya kétheti varsói tartózkodás után oly' könnyen összetéveszti a Morskie Oko-t a Pole Mokotowskie-vel... :D Úgyhogy kikötöttünk a városnak pont a másik felén, mint ahova mennünk kellett volna. De sebaj, mert ott volt metró, aminek meg volt Pole Mokotowskie megállója, ahol emlékeztem, hogy van a villamos. Hát, mit ad Isten, rosszul emlékeztem... Újfent. :P Nem baj, továbbra sem adtuk fel, visszaszálltunk a metróra, mert azt mindketten tudtuk biztosan, hogy három megállóval később már van villamos. Na igen, csakhogy hiába volt a metrómegálló neve ugyanaz, mint a villamosmegálló neve, az egyik a másiktól több utcányira volt. Végül meglett, és leültünk várni a villamost. Aztán Juli ránézett a térképre utoljára, és hehe, kiderült, hogy rossz helyen vagyunk, mert az arra merőleges utcán van a megálló. Nosza, odamentünk - csak nem a rossz irány volt? Csak de! :D Szerencsére a megfelelő megállót onnan már megtaláltuk, és jött is a villamos. Így tegnap a belváros-Reál utat félóra helyett 1:55 óra alatt sikerült megtennünk. :D

újabb beszerzéseim ^^

jubileumi huszadik bejegyzés - az itteni katolicizmusról

Ez a bejegyzés nagyon szubjektív lesz. (A többi is az.) Kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a Bibliát, vagy kérdezze meg gyóntatópapját.

Lengyelországban nem lehet templomba menni. Már úgy értem, ha nem vagyok vagy katolikus (nem vagyok), vagy nagyon elkötelezetten templomok iránt érdeklődő pl. építész vagy (művészet)történész (nem vagyok).

Már a Pápanapon kezdődött az ellenérzésem, és azóta csak fokozódott. Eleve, hogy van olyan, hogy "pápanap", nekem kicsit a vallás túldimenzionálásának tűnik, de persze nem tudom, milyen lenne az érzés, hogy magyar a pápa. Aznap a városban hatalmas tömeg mászkált mindenfelé, műsor volt és kiállítás, és a templomokban persze ünnepi mise, és gondolom, nem csak itt, hanem az egész országban. Amivel már akkor sem tudtam megbirkózni, az az, hogy aznap mindenki hívő volt és katolikus, és bement a templomba és imádkozott/énekelt, mikor mit. Láthatóan mindenki. Elkezdve a gyerekektől, akik valószínűleg semmit nem értenek a dologból, a szüleiken át, akik - persze ez rosszindulatú feltételezés részemről - a társadalom elvárásainak felelnek meg éppen, egészen az idősekig, akik meg minden országban templomjárók (legalábbis túlnyomó részük). Nem vitatom, hogy nyilván vannak, akik komolyan gondolják és meg vannak győződve. Rendben. De akiket a Pápanapon láttunk teljes átéléssel gyertyát szorongatni a kezükben, hát... Persze, hangsúlyozom, aznap mindenki hívő és főleg II. János Pál híve volt. Jó. Ilyen kell, pláne itt.

Nade amit tegnap láttam... Bementünk egy templomba, ahol Chopin szívét őrzik (a teste a Pere-Lachaise temetőben van Párizsban), meg egy csomó híres írónak van emléktáblája, pl. Prusnak, Reymontnak stb. Épp mise volt (kb. este fél 7), sokan voltak a templomban, minden korosztályból, és volt, aki a földön, a hideg kövön térdelve imádkozott, holott szemmel láthatóan még bőven lett volna hely a padokban... Engem már ez eleve megrázott, már az első pillanattól kezdve azt éreztem, valaki(k)nek az intim szférájába léptem, ehhez nekem semmi közöm, menjek ki. Ki csak akkor mentem, de akkor szinte hányingerrel küszködve, amikor megláttam a Katyn-szentélyt (!), ahol szemmel láthatóan párhuzamot vont az egyház (!) az 1940-es szovjet tömeggyilkosság és az áprilisi szerencsétlenség között. Ez már sok volt a gyomromnak, a fanatizmusnak ilyen szintű megnyilvánulását és a jobboldali politika melletti nyílt állásfoglalást együtt látni. (Félreértés ne essék: a hangsúly nem azon van, hogy a politika jobb- vagy baloldali, hanem hogy pillanatnyilag a nagyon jobboldali politika - konkrétan Jarosław Kaczynski pártja - tette magáévá az "az oroszok tehetnek az egészről" szlogent. (Ld. még "a keresztesek" az egyik korábbi bejegyzésemben.) Lehet, hogy ez pár éven belül megváltozik.)

és arról, hogy már két hete "varsavianka" vagyok

Komoly forduló, nem tudom, meddig fogom még számontartani a heteket - valószínűleg az első hófordulóig (na, az hanyadikán lesz?). Nagyon nem tudok összefoglalót vagy ilyesmit írni erről a két hétről, úgyis leírtam mindent lehetségest eddig. :)

Kisebb változások viszont vannak a tervekben: Anyuék nem nov. 3-ig, hanem nov. 4-ig (jeles nap :P) maradnak, mivel a harmadikai járatukat törölte a Malév. Ezen kívül mégse megyünk Limerickbe... Hanem "csak" Dublinba, mert pénzben és időben is ez tűnik logikusnak. :)

a könyvekről

Aranyszabály, hogy ha nyelvtanulási célból vagyok külföldön, akkor azon a nyelven olvasok, amin éppen meg akarok tanulni, és nem magyarul. Ezért meg amiatt, hogy a Micimackót, amit egyedüli magyar könyvként elhoztam magammal, már rongyosra olvastam, most kizárólag lengyelül olvasok. Persze nem a kimondott magas irodalmat...

Eddig kiolvastam a Harry Potter és az azkabani foglyot (Harry Potter i więzień Azkabanu), meglepően sokat értettem és nem szótáraztam, viszont tanultam egy csomó új szót belőle.

Aztán ugye megvettem A kis Nicolas kiadatlan kalandjai 3-mat (Nieznane przygody Mikołajka), amit kevesebb mint 12 óra alatt végeztem ki, és legszívesebben azonnal újrakezdtem volna - egyébként nem tudom, hogy lehet elérni azt, hogy ez a könyv minden nyelven ilyen hihetetlenül édes legyen... :)

Aztán elkezdtem a szintén itt vett Harry Potter és a Tűz Serlegét (Harry Potter i Czara Ognia), amivel lassabban haladok, mert egyrészt baromi vastag, másrészt vontatottabb isa cselekmény, de most belelendültem, úgyhogy szerintem mire a hétnek vége lesz, addigra a könyvnek is. :P

A Tevje, a tejesember (Dzieje Tewji Mleczarza) még várat nagára, lehet, hogy hónapokig is.

A Harry Potter után most már végre szeretném elolvasni Vargától a Turulpörköltet (Gulasz z turula), mert még

tavaly nyáron vettem meg, de akárhányszor álltam neki otthon,mindig túl nehéznek tűnt, most talán már elég sokat fogok belőle érteni ahhoz, hogy élvezni tudjam. :)

közlemény

Jelen blog szerkesztősége ezúton esedez a PKP (Polskie Koleje Panstwowe) nevű lengyel szervezet bocsánatáért, amiért is a tegnapi bejegyzésében azt merte állítani, miszerint Warszawa Centralna nevű kihelyezett szervüknél nem lenne lehetséges (!) a jegyvásárlás. Fenti, természetesen hibás állítás a mai nap folyamán megcáfolandt. Bocsánat.

A Szerk.

PS. Hogy bocsánatkérésünket szívhezszólóbbá tegyük, boldogan reklámozzuk fent említett szervezetet e bejegyzésben.

Esetünk az állomással és a bankokkal, avagy A lengyel bürokráciáról

Történt, hogy Julinak csupa szeszélyből kedve támadt lengyel bankszámlát nyitni, amikor két hete kvázi kiköltözött Varsóba, hogy ne kelljen pénzt váltania állandóan és azzal veszítenie. Sikerült is a dolog, a kedves ügyintéző akkor - szept. 22-én - egy-másfél héttel későbbre ígérte postán a bankkártyát, külön levélben pedig a PIN-kódot hozzája. Azt nem mesélem el, hogy mennyi ideig kerestük a koli földszintjén levő "postaszekrényben" (A-tól Z-ig fachhok + egy külön fach az értesítéseknek) a papírt, ami arról szólt, hogy mehet a postára a kártyájáért, majd másnap (vagy fordítva) a PIN-kódjáért. Azt se teszem hozzá, hogy ezek az értesítések dátum szerint sincsenek rendezve, nemhogy név/szobaszám szerint, úgyhogy mind a kb. 100 kis cetlit végig kell nyálazni, mire az ember egy júniusi és egy tavalyelőtti értesítés között rábukkan a magáéra - ha ugyan rábukkan valaha is. Na de, Juli hősiesen elment a postára kétszer is (ugye nem jöhetett egyszerre a kártya meg a PIN-kód, ez rendben is van), majd kitörő örömmel konstatálta, hogy sem a borítékra, sem a bankkártyára nem sikerült ráírni a nevét (valakiét ráírták, valami Mrenyi Juliáét, de ilyet nem ismerünk). Nem is beszélve arról, hogy információhiány következtében a netbankhoz kapott PIN-kódot (amiről hangsúlyozom, NEM tudtuk, hogy a netbankhoz szól és nem a kártyához) próbálta pénzfelvételkor használni, úgyhogy a kártya blokkolta magát (de nem mondta, hogy az nem az ő pinkódja), pénzt persze nem adott ki. Ez volt szombaton. A bankok tegnap persze zárva, úgyhogy ma.

Nade! Ma legelőször be akartunk menni a vonatállomásra jegyet venni. A problémák kezdtek kulminálni: 1) neten nem lehet jegyet venni (otthon miért??), 2) a vonatállomáson nincs automata (tehát csak pénztárból lehet jegyet kérni), 3) kizárólag KÉSZPÉNZBEN lehet fizetni (!), 4) összesen van kb. 5 pénztár az egész Warszawa Centralnán, ja és 5) nincs külön információs pult, ahol esetleg megkérdezhetnénk, van-e a kinézett vonatra jegy és mennyibe kerül (ja, mert a honlap csak a teljes árat írja ki, és kereken 37% a diákkedvezmény) - erre a pultra csak az előző pont miatt lenne szükség, semmi másért. Úgyhogy gondoltuk, elmegyünk az Allianzig, ahol nekem ingyen van a készpénzfelvétel, felveszek pénzt, aztán vissza a pályaudvarra. Aha! Az automata 100 zlotyi levétele után közölte, hogy a számlámon nincs elég "eszköz" arra, hogy levegyek még 200 zlotyit, holott sokszor annyi volt még. Próbáltam még egyszer, nem hagyta. Na jó, gondoltam, még visszatérünk a dologra, de előbb intézzük el Juli ügyét, nekem legalább van pénzem, az övé meg valahol az éterben van addig is, amíg nem tudja használni a bankkártyáját. Nagyon ideges voltam! Juli ügye szerencsére rendeződött, utána meg elmentünk ebédelni, igazi meleg kaját ettünk... :) Utána vissza az Allianzba, most a másik kártyámmal próbáltam meg a tranzakciót végrehajtani, és láss csodát, bár ugyanahhoz a számlához tartoznak, valahogy volt rajta elég pénz, sőt, maradt is. Vonatjegyet nem vettünk, mert utána azonnal óránk volt, egészen kora estig, úgyhogy holnap délelőtt indul az újabb kör...

első pillanatok az elmúlt 24 órából

Kajás rész:

1. Először ettem igazi édességet, mióta itt vagyunk: este megálltunk enni egy fagyit (Juli) illetve egy gofrit tejszínhabbal (én). Tavaly nyáron Aniáékkal (anyáékkal, hehe) sok gofrit ettünk, tejszínhabbal és idénygyümölcsökkel (eper, málna, meggy), és emlékeztem, milyen jó volt... Hát, úgy tűnik, a szervezetem kezd alkalmazkodni a "diétához": négy falat után megcsömörlöttem. Szomorú. :P

2. Először ettem igazi gyümölcsöt, mióta itt vagyunk: ma felfedeztem, hogy a koli aljában levő kisboltban kb. 300 Ft-ért lehet kapni gyönyörű kopaszbarackot, aminek ráadásul az illata is nagyon jó volt, úgyhogy vettem négy szemet, próba mián, aztán ma este újabb ötöt, annyira finom volt. És nem is drága, ahhoz képest, hogy október van és hogy kisbolt. :)

3. Először ettem csokiszármazékot, mióta itt vagyunk: bizony, beruháztam két Snickersbe, mert bár nem pure csoki, mégiscsak majdnem, és tényleg igénylem, még ha minimális mennyiségben is. :)

Nemkajás rész:

4. Először vettem életemben részt "pápanapon", ami ráadásul itt a tizedik. Otthon valahogy nem igényeljük ezt, itt se egy olyan hatalmas happening, mondjuk a vallásosoknak lelkileg valószínűleg többet ad, mint nekünk. Amit mi láttunk belőle: furán (felváltva kéken, lilán és pirosan) kivilágított óváros-rész, nagy színpad ötletes díszlettel, de amúgy üresen, papok és apácák mindenfelé, rendőrök szintén mindenfelé, illetve "a keresztesek". Utóbbiról bővebben: amikor Kaczynski áprilisban meghalt a repülőgép-szerencsétlenségben (itt csak mint 'a katasztrófa' fut...), hatóságilag elhelyeztek egy fakeresztet a varsói elnöki palota előtt, mondván, ott imádkozzanak, gyászoljanak, stb., gondolom, hogy ne ezzel foglalják le az összes templomokat, vagy nem tudom. Amikor megvolt a temetés, a fakeresztet - szintén hatóságilag - eltávolították, mondván, elég volt a gyászolásból, most itt az új választás, tán előre kéne nézni, csókolom. Hát, ez sikerült, szereztek pár szavazatot Jarosław Kaczynskinek, ugyanis a maroknyi kisnyugdíjas, akik meggyőződéses Kaczynski-hívek voltak (sőt, vannak), azóta is mindennap (nem túlzok, látjuk őket) ott tüntetnek, hogy márpedig kérik vissza a fakeresztet, és egyébként is, hogy képzelik, hogy Kaczynskit a Wawelbe temették. Phí, nem könnyű az élet itt se. Na és ezek a keresztesek, amikor sokan vannak, mint pl. ma este, akkor kis fakereszteket fognak a kezükben (kb. fél méter hosszúságút), mintegy demonstrálandó, hogy íme, ilyenből szeretnénk ide egy sokkal nagyobbat.

5. Először láttam héber feliratot, mióta itt vagyunk. :P Ez igenis fontos, de nem azért, mert kerestem volna direkt, hanem mert tök meglepődtünk, ugyanis tegnap, amikor valamerre megint sétáltunk, egy boltív alatt, az óváros felé, kis standokat találtunk mindenféle sajtokkal, kolbászokkal, népi motívumokkal, ÉS egy (nem élő!) cicás standot, ahol többek között festett üvegek voltak, az első, amit észrevettünk, az a 'Cicafej Dávid-csillagban' címet viselhette. :D Ezen kívül egy másik standon, ugyanott, kicsi antikvárium is volt, árak persze sehol, de volt egy könyvsorozat, "Így éltek a..." címmel, és a legfelső az "Így éltek a héberek" (szerintem zsidók, de mindegy) volt. Belenéztem, szokásokról, viseletről, mindennapi életről, vallásról volt benne szó (de nem a katolikusok szempontjából, hanem abszolút objektíven), ha lett volna ár ráírva, elgondolkoztam volna, megvegyem-e. Volt még amúgy egyiptomiakról meg indiaiakról is, a többit nem láttam.

6. Először kezdtük el megtervezni (végre), hogy hogy is nézzen ki ez a félév, főleg utazások szempontjából. Az már otthon is biztos volt, hogy Krakkó és a tengerpart 'must', úgyhogy tegnap reggel hirtelen felindulásból foglaltunk is olcsó szállást (arra az esetre, ha nem lenne couchsurfing, a szállást ui. 24 órával az érkezés előtt még le lehet mondani ingyér) a fent említett városba és Gdanskba! :)))

Konkretnie a következő másfél hónap elég izgalmasnak tűnik:

- jövő hétvégén jön Sári egy másik magyar lánnyal, akit nem ismerünk

- okt. 23-25. (szombat-hétfő): Krakkóban leszünk

- okt. 31-nov. 4.: anyuék jönnek :)

- nov. 8-14.: Benedek jön! :))

- nov. 19-22.: Limerickben leszünk, Fanninál! Írországban! :D

- nov. 26-28. (péntek-vasárnap): Gdanskban leszünk

Hát, ez a november! :D Lesz egy, azaz egy szabad hétvégénk, na, nem mintha bánnánk, nem ám! Holnap megpróbálunk vonatjegyeket venni, mert állítólag nagyon hamar elfogynak...

Na, szóval az elmúlt 24 órában ezek történtek először. :)

tehát a Łazienkiről :)

Na, szóval tegnap délután végre elmentünk a Łazienkibe (ez egy hatalmas park), ahova valahogy két hétig képtelenek voltunk. :P Elég későn értünk csak oda, ugyanis a buszra félórát vártunk, aztán persze eltévedtünk, de végülis meglett, és jáj, de szép volt! :) Plusz amikor végre kikeveredtünk, már eléggé fázva és éhesen, találtunk egy boltot, ahol vettünk krakkói sajtot, aminek az a különlegessége, hogy egyrészt gyönyörű, másrészt olyan íze van, mint a parenyicának, és olyan állaga, mint a trappistának... :) Isteni! Egy baja van: baromi sós. De mivel ettünk hozzá kenyérneműt, nem volt annyira zavaró.

Mindenesetre este eldöntöttük, hogy ma visszamegyünk a Łazienkibe, mert azért napsütésben még szebb lehet. És lőn! Délben már el is indultunk, és bár ma is eltévedtünk egy icipicit, még világosban értünk oda. :P

Nem is tudok a parkról mit írni, egyszerűen gyönyörű volt, a mókusok már csak hab a tortán, nem beszélve a pávákról. A nap egész nap sütött, rendületlenül, a fák piroslottak és sárgállottak, a kacsák hápogtak és repültek (tényleg!), mi pedig ámultunk-bámultunk és fényképeztünk. :) Ja, külön nagyon örültem (ha mindez nem lenne még elég), hogy egy kedves nénitől kaptunk pár szem diót, hogy legyen mivel etetnünk a mókusokat, amikor látta, hogy hívogatjuk őket, de üres a kezünk. :)) Hihetetlen volt, hogy még mindig Varsóban vagyunk, annyira hatalmas, zöld (illetve színes) és természetes volt az egész... :) Legalább hetente elmegyünk. :P

Łazienki Królewskie :)

csütörtököt mondok

Arra a kérdésre, hogy melyik a kedvenc napom a héten. :D

Fúúúúúúúúúú, volt ma egy olyan jó előadásunk! Képtelenség lenne leírni, hogy miről szólt, mert nagyon sokmindenről, de ez a sokminden pont az a sokminden volt, ami engem a legjobban érdekel: mi a nemzet, mennyire igazak rá a sztereotípiák, van-e olyan, hogy "tipikus lengyel", vajon a nyelvet mennyire befolyásolja a nemzet felfogása, történelme és vice versa, húúúúúúú de jó volt, 90 percen keresztül csak ültünk és figyeltünk, és a pasas nagyon jól magyarázott (illetve lengyelázott), és mindent értettünk, és hú. Hú! :D

már egy hete...

csak a Mamára gondolok, mindig, meg-meg állva... Na jó, nem. Már egy hete itt vagyok! Illetve kb. 40 perc múlva lesz egy hete. :))

Tegnap baromi nehéz napunk volt, reggel ugyanis bementünk a kortárs lengyel irodalomra, amiről kiderült, hogy kicsit sem kortárs (legalábbis nem a mi kortársunk), viszont a bácsi, aki tartotta, okos volt, kedves, barátságos és közvetlen. Olyannyira, hogy amikor felolvasott egy verset, és hallás után nem értettük meg feltétlenül egyből a szavakat, akkor közölte, hogy mi nem is tudunk lengyelül. :P Aztán persze hozzátette, hogy viccelt. Köszi. Amúgy előadás volt, de mivel csak hatan voltunk (egy német, két orosz, egy ukrán és mi), elég szemináriumosra sikerült a dolog. Egyelőre nem tudom, megtartsam-e.

Ezután jött a Lengyel populáris kultúra, amire már nagyon kíváncsi voltam, egy Kajak nevű fiatal pasas tartja, lengyelül, tök jó volt. Szó volt többek között aktuális lengyel sztárokról, meg hogy a 80-as, 90-es években kik voltak "menők" a zenei, sport- és politikai életben, stb., nagyon tetszett. :) Egy baj van vele: pontosan ugyanakkor kezdődik, mint a kortárs irodalom vége, úgyhogy semmi pihenő a kettő között. Többek között ezért is fogom szerintem leadni az irodalmat, de még nem döntöttem véglegesen.

A popkultúra után jött az első nyelvgyak, amire már nagyon kíváncsiak voltunk, és féltünk is, mert András a B1-ről nem sok jót mesélt. De szerencsére a mienk (B2) nagyon jó volt!!! :) Egy kedves fiatal nő tartja, sokban emlékeztet Katarzynára (akit persze ismer :P), nyitott ránk, energikus, mosolyog, megdicsér, kijavít, szóval nyelvtanár. :))) Hú, már most nagyon kedvelem, pedig még csak egy óránk volt vele. A csoport nagyon vegyes, van német, svéd, belorusz, francia, ukrán, bolgár, és mi, magyarok. Elég sokan azért jöttek, mert ugyan tudnak lengyelül beszélni (rokonaik lengyelek), a nyelvtanról gőzük sincs és írni se tudnak. Úgyhogy szerintem jól ki fogjuk egészíteni egymást, mivel nekünk meg pont a nyelvtanunk és íráskészségünk erős, viszont a beszéd(értés) fejlesztése sok-sok gyakorlást igényel. Kíváncsi vagyok, Pani Ania (a tanárnő) hogy fogja ezt megoldani. :)

Hú, nagyon feldobva (és nagyon fáradtan) jöttünk el tegnap az egyetemről, de főleg megkönnyebbülve, hogy a B2 ezek szerint megfelelő választásnak bizonyult (ugyanis nekünk magunknak kellett eldönteni, milyen szintű órát veszünk fel). :) És még rá lehetett tenni egy lapáttal: bementünk az egyetemmel szemben egy indiai boltba, csak nézelődni, és találtam magamnak egy gyönyörű, tompa narancssárga hímzett felsőt, kevesebb mint 1400 Ft-ért! :) Utána még kimásztunk a világ végére a Reálba, és vettünk végre mosogatószert meg -szivacsot, meg kisseprűt kislapáttal, és gyönyörű hamupipőkés műanyag müzlistálat. :D

Ma reggel bementünk a Zsidó témák a XIX-XX. századi lengyel irodalomban c. előadásra, amit nem vettünk fel, csak érdekelt, és egy nagyon szuggesztív néni tartotta - sajnos még hozzá is túl álmos voltam. :P Érdekes volt a téma, de alig tudtam követni, levegőt nem nagyon vett. Ráadásul úgy volt a terem, hogy a néni háta mögött volt egy kis ablak, amin tűzött be a nap, úgyhogy hiába néztünk rá (illetve az irányába), nem láttuk az arcát, utána viszont káprázott a szemünk 10 percig... :P Így meg nehéz figyelni, én legalábbis szeretek úgy jegyzetelni, hogy előtte-utána fölnézek.

Mindenesetre előadás közben kigondoltam két dolgot is, hogy miről írjak majd portfóliós szakdogát, de egyelőre nem osztom meg, majd csak ha biztos és aktuális lesz. :))

A zsidózás után pedig... először bementünk két könyvesboltba. Illetve Julival egybe, aztán amikor Ő elment órára (a lengyel irodalom nagy alakjai, Mrozek, Szymborska, Prus, Norwid, stb., csak angolul sajnos), én még bementem egy másikba is, és mit találtam! Egy újabb kincset, bár ezt valószínűleg antikváriumból is meg tudtam volna szerezni: A kis Nicolas kiadatlan kalandjainak egy általam ismeretlen kötete lengyelül! :D:D:D:D:D Bele is olvastam, hogy mennyire értem, és tökéletes, a nyelvi szintje pont megfelel. És tök vicces, hogy ebből a sorozatból van otthon egy rész magyarul, egy franciául, és most lesz egy lengyelül, ráadásul a lengyel kék, a magyar fehér, a francia meg piros. :D Húúú, annyira örülök neki! :D

Na de, még hátra volt a mai napon egy... (dobpergés) angolóra! Ugyanis mivel észtet végül nem tudtam felvenni (csak A2-es szintű lett volna, 2 félév tanulás után vehető fel), és semmilyen kezdő nyelvnek nem lett volna értelme, pláne, hogy olyanok voltak, hogy arab, üzbég, héber (!), japán, kínai, amihez mind meg kellett volna tanulni egy új ABC-t, addigra meg már kb. vége a félévnek. Franciát akartam eredetileg (ha már), de a szerver, amin a nyelvi szintfelmérőket kellett csinálni a "nagynyelvi" órákhoz (német, angol, francia, orosz, spanyol), nem hagyta, hogy megírjam a francia szintfelmérőt, a képernyő villant egyet és azt mondta, sajnálja, nem léphetek tovább, úgyhogy anyáztam egyet és megcsináltam az angolt (azt bezzeg hagyta!) - pont elértem a B2 szint alsó határát (51/70 pont), úgyhogy kerestem angolórát és lőn. :) Amit találtam, az ráadásul kényelmes helyszínen is van, itt a koli mellett a helyi TTK-n, bár "kémiakarnak" hívják, de hát ez nem kar, csak szak. Na mindegy. Úgyhogy hazajöttem a kis Nicolas-val a táskámban, kicsit kifújtam magam és itthonról mentem angolra. :)

És az angol, ha lehet, még a tegnapi lengyelnél is jobb volt! :) A tanárnő rendkívül szimpatikus, olyan 30-32 éves lehet, energikus (úgy látszik, itt mindenki az:P), mosolygós, kedves, nagyon szépen beszél, és rögtön kiszúrta persze a névsorban, hogy nem vagyok lengyel, meg is kérdezte, hogy beszélek-e lengyelül (az adminisztratív dolgokat ugyanis nem angolul mondta el). Elég aktív félév lesz, ez heti két alkalom, lesz két teszt, plusz háromszor valami házidolgozat, és mindenkinek kell tartania kiselőadást. És be lett ígérve, hogy nagyon sokat fogunk beszélni, nekem ez a lehető legjobb. Már ma is nagyon sokat beszéltünk, bemutatkozósdi volt, remek volt, mindenki nézett, hogy úúú, magyar vagyok, de elég gyorsan túltették magukat rajta. De a tanárnő, hát, zseniális, komolyan, ha ő tanított volna gimiben, egyrészt angolszakos lennék, másrészt már hatszor letettem volna a felsőfokút. Egyszerűen fantasztikus, Pani Ania és ő is pontosan olyanok, amilyennek az ember elképzeli A Tökéletes Nyelvtanárt. :) Huh, nagyon várom a holnapi lengyelt és a pénteki angolt! :D

És búcsúzóul a tegnapi naplemente:

színház + egyetem

Tegnap igazi vasárnapot tartottunk: egész estig ki se mozdultunk, dacára a szikrázó napsütésnek - lustaság fél egészség. :P Tény, hogy meg kell emészteni az itteni életet úgy en bloc, de szombaton is itthon tespedtünk.

Este viszont színházba mentünk! Kinéztük a neten, hogy a Teatr Polskiban lesz ingyen egy felolvasás, Chopin és George Sand levelezése (lengyelül), ráadásul premier. Egészen amíg oda nem értünk, nem is akartuk elhinni, hogy tényleg ingyen van, pedig de. Előtte sétáltunk az óvárosban, gyönyörű volt, láttunk giccsboltokat, fényképeztem is egy csomót. A darab elég primitív volt - nem is darab, felolvasás, tudom -, ráadásul folyamatosan zongorázott alatta egy bácsi (Chopint, mi mást), ami eleinte zavaró is volt, aztán megszoktuk. Amúgy nagyon érthető volt, csak azért nem értettem mindent, mert egy csomó szót nem ismertem.

Ma pedig elkövetkezett a várva-várt első egyetemi nap! Tegnap már nagyon türelmetlenek voltunk, olyannyira, hogy kitaláltuk, hogy bár ma csak negyed 2-től van mindkettőnknek órája, bemegyünk úgy, mintha 3/4 10-re mennénk (amikor amúgy a legtöbb napon kezdünk), hogy kitapasztaljuk, milyen a hétköznap reggeli buszközlekedés. Meglepően jó volt, 20 perc alatt bent voltunk az egyetemen, úgyhogy ennek - és a megintcsak gyönyörű időnek - köszönhetően elmentünk sétálni a Stare Miastóba (óváros), és ott, a főtéren reggeliztünk a napsütésben. :))

Aztán elsétáltunk az egyetemi könyvtárat megnézni, az épület elég randa, mondhatni, nagyon, de van egy hatalmas előnye: van benne egy antikvárium a földszinten... :P Meg is vizsgáltuk alaposan, és az állománya távozásunkkor két kötettel csökkent (általam): találtam egy igazi kincset, Tevje, a tejesember lengyelül, lehet, hogy soha nem fogom igazán végigolvasni, mert nehéz, de amikor megláttam (illetve amikor Juli felhívta rá a figyelmememet), tudtam, hogy ez kell; ezen kívül megvettem a Harry Potter negyedik kötetét lengyelül, mert elkezdtem Juliét olvasni (igaz, az a harmadik kötet volt), és mindent remekül értettem, meg tanultam új szavakat is, úgyhogy akartam egy saját példányt. :)

Aztán egyetem, végre! Juli németórára ment (bármit fel lehet venni), én meg a Polonicum egyik (sajnos) angol nyelvű előadására a rendszerváltás-korabeli és utáni Lengyelországról. Áttekintettük a második világháborútól kb. 56-ig a lengyel eseményeket, eléggé kutyafuttában, meg inkább fogalmakat, mint pl. demokrácia, vallás, nacionalizmus, II. világháború (mondjuk ez nem kimondottan fogalom), kommunizmus. Érdekes volt kifejezetten, bár a pasas folyamatosan keverte a respectet az aspecttel... :D Utána negyedóra szünet, majd filmes óra - ez meglepetésként ért minket, ugyanis az itteni etr-ben tegnapig az óráról (Az új Lengyelország megközelítései) az szerepelt, hogy a modern Lengyelországról lesz szó, ja, és lengyelül. Ehhez képest angolul volt, és filmek. :P A modern Lengyelország stimmelt. 14 filmet fogunk összesen megnézni, a végén feleletválasztós teszt lesz a "vizsga" (amúgy a rendszerváltós órán is).

Egyelőre nem nyilvánítok véleményt, holnap lesz kortárs irodalom, lengyel populáris kultúra és végre nyelvgyak. Meglátjuk.

az 514-es szoba, a MI szobánk :))

Az én oldalam:

Juli oldala:
És a teljes szoba, kilátással:

robimy zakupy

Ma végre süt a nap! Ennek örömére elhatároztuk, hogy szoknyát veszünk, mert az milyen szép, majd így szépen fel- illetve inkább kiöltözve elindultunk megkeresni a Tescót, amit legalább jelölt Juli térképe (a tegnap keresett Auchant nem). A buszmegálló-busz-buszmegálló első etap stimmelt, viszont utána megintcsak nem volt sehol a jelzett buszmegálló, vagyis a megálló ugyan ott volt, de a 105-ös busz, ami nekünk kellett volna, ott nem állt meg. És sehol máshol a környéken kb. egykilométeres körzetben... Találtunk (véletlenül) egy mini-Tescót, de szinte csak élelmiszer volt benne, semmi olyasmi, ami nekünk kellett volna.

Aztán elindultunk egy másik irányba, amikor elfáradtunk, felszálltunk a villamosra (merthogy kiderült, az általunk keresett Tesco felé nem csak busz megy ám), és három megállóval később, láss csodát! Real! Ami ugyanaz, mint a Tesco meg az Auchan, csak olcsóbb, mint otthon. :) Jól bevásároltunk: vettünk színes tányért, kanalakat, kést, bögrét, vízforralót, mosóport, madzagot, hogy legyen mire kiteríteni a ruhákat, kenyeret, paradicsompaprikát stb. :) Aztán hazacígöltük mindezt, és most szoknyában és harisnyában ülünk a szobában. :P

végre van net a szobánkban :D

A kollégiumi ágy személyesen, íme. Kényelmes és remekül lehet rajta aludni. :)

Kilátás az 514-es szobából (5. emelet). :)

A lengyel diákigazolványom!!! :)) Sajnos elvileg vissza kell adni, amikor elmegyünk, de érzem, hogy véletlenül nálam fog maradni... :P

Ez a szobánkban a vizesblokk és konyha egyben. Pici, de mivel van rendes mosdó és nagyon kulturált WC-zuhanyzó, megteszi. A hűtő, legnagyobb meglepetésünkre, vadiúj, tiszta és működik. :)

Ez az íróasztalom, tegnap este fényképeztem, a falon a gyönyörű varsós táska látható. Színes és imádom, mármint az asztalt úgy en bloc! :)

Amúgy rengeteg bútor van a szobában, jóval több a kelleténél, ráadásul elég magasan, fel se érjük. Ha tízszer ennyi ruhánk lenne, azt is el lehetne helyezni...

Ja, hogy mivégre a T/1 használata? 3 órája van szobatársam! :) Kedves, szőke, eléggé szimpatikus, és érthetően beszél lengyelül. Julinak hívják. :D Tudniillik ma este, amikor visszajöttünk a koliba, a portásnénik azzal fogadtak, hogy mivel nekem még nincs szobatársam, Juli átköltözhet hozzám, ha akar. Úgyhogy most szobatársak lettünk mégis, ahogy eleve elterveztük! :) És net is van a szobánkban, bár nem volt egyszerű hozzájutni, de András (szintén ELTE) segített, és bár vannak nehézségek, működik. :)) Boldogságunk határtalan. :)

Az egyetemről: az épületek gyönyörűek, és sajnos, bármennyire is szeretem a BTK-t, azt kell, hogy mondjam, smafu ehhez képest. Persze a Tartu Ülikoolt ingyen wifi terén nem tudja űberelni, itt ugyanis csak az egyetem dolgozóinak és hallgatóinak free a wifi, jelszóval. Ja, de van egy terem tele ingyenesen használható internettel, jelszó nélkül, gyakorlatilag bárkinek.

Eddig 6 órát vettem fel, minden lengyelül van. Heti kétszer lesz nyelvgyak, B2-es szint (nincs szintfelmérő, döntsd el magad, milyen szinten vagy...), ezen kívül előadások: kortárs lengyel irodalom, az új Lengyelország megközelítése (?), lengyel populáris kultúra, lengyel kultúrtörténet a XX. században, és be fogunk járni a Zsidó témák a XIX-XX. századi lengyel irodalomban c. órára, de nem vettük fel - vizsgázni ne kelljen. :P Még fel akarok venni mást is, pl. franciát, csak nyelvórát, hogy mégis legyen, meg még valami lengyeleset, csak az a baj, hogy maximálva vannak a kreditek, amiket bizonyos típusú órákra (pl. nyelvórákra, vagy a Polonicum előadásaira) elhasználhatunk, és elsőre soknak tűnt ugyan a 360 kreditnyi nyelv, de egy nyelvóra az 90 (persze nem akarok négyfélét felvenni, csak szemléltetésként).

Az árakat igyekezzük kitapasztalni, eddig a legolcsóbb dolognak a 80 Ft-os fogkrém bizonyult, úgyhogy majd viszek haza is belőle. :P Van egy Carrefour a központban, elég olcsó, és elvileg van Varsóban Auchan is, de amelyiket ma kerestük, az például nem volt ott, ahol a térkép jelezte... Még felderítjük. Betévedtünk viszont kilós turkálóba (60 zlotyi, vagyis kb. 4200 Ft egy kiló ruha :P), egész jó dolgokat láttunk, még vissza kell menni.

A meleg kajáról mint olyanról lemondtunk, ugyanis semmi edényünk - nemhogy serpenyő vagy lábos, egyelőre még tányérunk sincs, bögrét is tegnap vettem magamnak, úgy is néz ki. Sőt, evőeszközt is ma akartunk venni (az Auchanban :P), de majd holnap.

Internetünk lett, havi 700 Ft ellenében (meg mondjuk nem volt egyszerű elintézni), de sajnos egy szobában csak egy gépen lehet (kétfős szobák...), és ezt csak nemrég tudtuk meg, úgyhogy holnap még külön elosztót is kell venni - netkábelt is ma kellett, külön. Az a szemétség ebben, hogy papíron csak havi tíz zlotyi, de a netkábel 18 még pluszba, és még holnap az elosztó. Grrr!

Na, mára ennyi, pozdrawiam z Warszawy! :)

PS. Ja, a címem, ha valaki írni akarna:

név :P

Dom Studenta nr 1, pokój 514

ul. Żwirki i Wigury 97/99

02-089 Warszawa

Lengyelország