jubileumi huszadik bejegyzés - az itteni katolicizmusról

Ez a bejegyzés nagyon szubjektív lesz. (A többi is az.) Kockázatok és mellékhatások tekintetében olvassa el a Bibliát, vagy kérdezze meg gyóntatópapját.

Lengyelországban nem lehet templomba menni. Már úgy értem, ha nem vagyok vagy katolikus (nem vagyok), vagy nagyon elkötelezetten templomok iránt érdeklődő pl. építész vagy (művészet)történész (nem vagyok).

Már a Pápanapon kezdődött az ellenérzésem, és azóta csak fokozódott. Eleve, hogy van olyan, hogy "pápanap", nekem kicsit a vallás túldimenzionálásának tűnik, de persze nem tudom, milyen lenne az érzés, hogy magyar a pápa. Aznap a városban hatalmas tömeg mászkált mindenfelé, műsor volt és kiállítás, és a templomokban persze ünnepi mise, és gondolom, nem csak itt, hanem az egész országban. Amivel már akkor sem tudtam megbirkózni, az az, hogy aznap mindenki hívő volt és katolikus, és bement a templomba és imádkozott/énekelt, mikor mit. Láthatóan mindenki. Elkezdve a gyerekektől, akik valószínűleg semmit nem értenek a dologból, a szüleiken át, akik - persze ez rosszindulatú feltételezés részemről - a társadalom elvárásainak felelnek meg éppen, egészen az idősekig, akik meg minden országban templomjárók (legalábbis túlnyomó részük). Nem vitatom, hogy nyilván vannak, akik komolyan gondolják és meg vannak győződve. Rendben. De akiket a Pápanapon láttunk teljes átéléssel gyertyát szorongatni a kezükben, hát... Persze, hangsúlyozom, aznap mindenki hívő és főleg II. János Pál híve volt. Jó. Ilyen kell, pláne itt.

Nade amit tegnap láttam... Bementünk egy templomba, ahol Chopin szívét őrzik (a teste a Pere-Lachaise temetőben van Párizsban), meg egy csomó híres írónak van emléktáblája, pl. Prusnak, Reymontnak stb. Épp mise volt (kb. este fél 7), sokan voltak a templomban, minden korosztályból, és volt, aki a földön, a hideg kövön térdelve imádkozott, holott szemmel láthatóan még bőven lett volna hely a padokban... Engem már ez eleve megrázott, már az első pillanattól kezdve azt éreztem, valaki(k)nek az intim szférájába léptem, ehhez nekem semmi közöm, menjek ki. Ki csak akkor mentem, de akkor szinte hányingerrel küszködve, amikor megláttam a Katyn-szentélyt (!), ahol szemmel láthatóan párhuzamot vont az egyház (!) az 1940-es szovjet tömeggyilkosság és az áprilisi szerencsétlenség között. Ez már sok volt a gyomromnak, a fanatizmusnak ilyen szintű megnyilvánulását és a jobboldali politika melletti nyílt állásfoglalást együtt látni. (Félreértés ne essék: a hangsúly nem azon van, hogy a politika jobb- vagy baloldali, hanem hogy pillanatnyilag a nagyon jobboldali politika - konkrétan Jarosław Kaczynski pártja - tette magáévá az "az oroszok tehetnek az egészről" szlogent. (Ld. még "a keresztesek" az egyik korábbi bejegyzésemben.) Lehet, hogy ez pár éven belül megváltozik.)