hétköznapok

Tegnap angolon tartottam prezentációt Magyarországról, kb. két órával azután, hogy megtudtam, milyen fényes otthon a politikai helyzet. Nem volt könnyű dolgom, le kellett küzdenem a félelmet, a hányingert és a mindezzel párhuzamosan fennálló honvágyamat, hogy objektív tudjak lenni, és nem tudom, végül sikerült-e. Szerencsére a technika tett róla, hogy ne kelljen ezekre figyelnem, ugyanis a laptopom és a projektor közötti összeköttetés nem volt tökéletes, és akkor még eufemizáltam. Úgyhogy sajnos a dolog korántsem úgy sikerült, ahogy elterveztem, de legalább figyeltek rám és interaktív volt a dolog (pl. azzal kezdtem, hogy feltettem azt a magától értetődő kérdést, miszerint mit tudnak Magyarországról, ismernek-e magyar szavakat stb.). 4-est kaptam, ami tök vicces, mert itt is ugyanaz a rendszer van, mint otthon, és most van egy lengyel osztályzatom. :D

Aztán voltunk egy ingyenes ír népzenei esten a Néprajzi Múzeumban, ami sajnos nem volt annyira húdejó, mint vártam, plusz az első sorban ült egy Őrült Lány, aki úgy érezte, mindenképp meg kell csillogtatnia írsztepp-tudását, és felállt és táncolt kb. minden második szám alatt. Nem csak minket, de a két előadó nénit is váratlanul érte a dolog... Különösen akkor volt ciki a helyzet, amikor egy számnak kb. a 2/3-ánál jött rá, hogy esetleg arra is táncolhatna, ha már ott van, és már csak kb. 20 ütem volt hátra, és látszott, hogy a nénik is zavarba jöttek, hogy szegény Ő. L. táncolni szeretne, de a kotta szerint meg vége van a dalnak. Na mindegy, nem volt olyan vészes, a közönség nagy részét láthatóan nem zavarta egyáltalán. (Minket se zavart volna, ha legalább ütemre táncol, és nem folyamatosan ugyanazt a két lépést.) Amúgy azért volt kicsit unalmas szerintem, mert a műsor nagy része polkákból állt, amiből bőven elég egymás után kettőt meghallgatni.

Ez sajnos nem szerepelt tegnap, de mostanában nagy kedvencünk:

The High Kings - On the rocky road to Dublin (szöveg itt, ha esetleg)