furcsa hétvége Krakkóban

Hát, nagyon nehéz most erről a három napról írnom. Varsó iszonyúan hiányzott, és többek között ez is rányomta a bélyegét az útra. Ezek a "többek" például az is volt, hogy Julinak negyedik, nekem az ötödik alkalom volt Krakkóban. Bebizonyosodott, hogy nekünk nem lehet eléggé a kedvünkre tenni, és ennyi alkalom ebben a városban túl sok - kipukkadtunk. Hiába, el vagyunk kényeztetve.

Szombaton az indulás eleve vicces volt, a pályaudvaron az utolsó előtti pillanatban mondták be, hogy ja, nem a harmadik, hanem a negyedik vágányról megy a vonat, persze kiírva sehol semmi. Az előrejelzésekkel ellentétben a vonat majdnem kifogástalan volt, kényelmes, bőven volt helyünk... Csak nem fűtötték. Kicsit fázott a lábunk, és vicces volt, hogy kint melegebb volt, amikor leszálltunk. Krakkóban először megkerestük a szállásunkat (couchsurfing), és kicsit megdöbbentünk, amikor ez a látvány fogadott:

A CS-profilján a lány (Kasia), aki a házigazdánk volt, azt írta, hogy attól függően alszunk vele egy szobában, hogy hány vendég van egyidőben... Ehhez képest a kép bal alsó sarkában látható akármi az az ő franciaágyuk, amivel szemben (!) a sarokban, a matracokon aludtunk (igen, az valójában két matrac kb. ötven párnával). Kicsit nagyon kényelmetlenül éreztük magunkat, úgyhogy a lehető legkevesebb időt töltöttük ott, de így is rossz volt a tudat napközben, hogy este ez vár.

Szombaton Aniával találkoztunk, lengyelül beszéltünk, jó volt, de nagyon fárasztó, és kb. egy óra után mi már csak hallgattuk, ahogy ő lengyelül beszél. :P Megnéztük a Wawelben Kaczynskiék sírját, és ha eddig nem lettem volna felháborodva, akkor most nagyon fel lennék, így meg pláne fel vagyok: egy baromi nagy márványtömb évszám és mindenféle kommentár nélkül, csak a két névvel. A képen az látszik, hogy egy fél látogató mekkora a sírhoz képest:

Az, hogy se évszám, se semmilyen kommentár nincs a síron, szerintem azt fogja eredményezni, hogy kb. 10 év múlva már senki nem fog emlékezni arra, hogy Kaczynski ilyen prózai és nagyságához méltatlan halált halt. De ami a legfelháborítóbb az egészben, az az, hogy ebben a lukban rajta kívül még Piłsudskinak a sírja található, ami valójában nem is sír, hanem egy bádogkoporsó. Kb. egyharmada Kaczynskiék sírjának. Holott kb. háromszor többet tett Lengyelországért, ha nem háromszázszor (még ha az eszközei erősen vitathatóak voltak is). És persze mondanom sem kell, az emberek, akik lemennek ide, nem az ő sírjára kíváncsiak.

A Wawelből elmentünk megnézni az egyetemet, illetve azt a részét, ahol Ania franciaszakos (ami szerintem tök vicces és továbbra sem tudok igazán napirendre térni felette), és hát meg kell, hogy mondjam, nemhogy az UW, de még az ELTE is magasan veri, pedig hát aki már látta a C épület alagsorát, annak igazán nem lehetnek jó benyomásai 'a' franciaszakról. Képzeljetek el egy tízemeletes panelházat, amire rá van írva, hogy Collegium Paderevianum. Na, ennek a 10. emelete a franciaszak. Sajnos nem fényképeztem le. Ellenben van egy kohászati- és bányászfőiskola az út túloldalán, ami presztízsileg a BME-vel van egy szinten, és nem is néz ki rosszul:

Aztán elmentünk a Galeria Krakowskába forrócsokit inni, és nem okozott csalódást, a másfél évvel ezelőttihez képest semmit nem változott. Bár nekem kicsit olyan volt, mint most egész Krakkó: annyira készültem rá, hogy igazából nem is volt jó. Unalmas, hiába. Viszont kaptam elő-szülinapi ajándékot Aniától, ami nagyon jólesett, és nem is akármi (a szalagon a két kis izé fülbevaló):

A lehető legkésőbb mentünk haza, hogy ne kelljen sok időt a fantasztikus matracunkon tölteni, de fél 9-kor már nagyon fáradtak voltunk.

Tegnap reggel nagyon korán eljöttünk, kb. 9-kor, ugyanebből az okból kifolyólag. Sáriékkal találkoztunk 10-kor a főtéren, és tök jó napot töltöttünk együtt: először sétáltunk egy csomót, aztán beültünk egy cuki kávézóba:

Itt töltöttünk vagy 2 órát, és mindenféléről beszélgettünk. :) Aztán megéheztünk, és immár csak hárman, Kristóf nélkül, átmentünk egy olcsó étterembe, ahol végre ettem żureket (ejtsd: zsurek), ami szerintem a legfinomabb lengyel leves, kovászból készül, de ezen túl mindenhol másképp csinálják, ez pl. nagyon sűrű volt és tele kolbásszal:

Ja, és mióta itt vagyok, terveztem, hogy végre eszem ilyet, de valahogy sose sikerült, úgyhogy annál nagyobb öröm volt tegnap. :)

Aztán elmentünk Kazimierzbe, ami eléggé elkeserítő volt, újfent. Hogy ne kerülgessem a forró kását: Krakkónak baromi jó biznisz a zsidók. Nem csak a zsidónegyed, hanem főleg Auschwitz, ahova ugyan bemenni konkrétan ingyen lehet (még jó), de odajutni, hacsak az embernek nincs autója, kizárólag különbusszal, jó pénzekért. És így azért nincs az az érzésem Kazimierzben, ahol meg aztán zsidó egy szál se, csak turisták mindenütt, hogy hú de autentikus, és főleg, hú de őszinte. Volt a Narancsban erről egy elég jó cikk valamikor tavasszal, amikor a krakkói zsidó kulturális fesztivál volt, és abból is az derült ki, hogy ez már csak a pénzről szól (persze ez nem is volt kérdés). De akkor is undorító. Akkor inkább hagyják a fenébe az egészet.

Pedig egyébként Kazimierz tök hangulatos és szép városrész. De valahogy... műanyag és felszínes. Mint ahogy az egész város. Így például hogy lehet komolyan venni egy zsidónegyedet?

Áh, mindegy. Engem az a gondolat/látvány is kiakaszt, hogy Krakkóból két úticél létezik: Wieliczka és Auschwitz. És a turisták elmennek oda, mint egy múzeumba, fényképezgetnek, hazamennek, aztán lefekszenek aludni és reggelre elfelejtik az egészet. Ez is azok között a "többek" között volt, amik rányomták a bélyegüket a hétvégére. Sajnos.

Aztán Aniáéknál vendégeskedtünk, tök jó lakásban laknak, és megint adtunk a lengyel nyelvnek, úgyhogy tulajdonképpen a nap jól végződött. Vettünk egy üveg "Egri bort" (sic!) a vendéglátóinknak, aztán hazamentünk... volna, ha előbb nem látogatjuk meg Sárit a híres-nevezetes Piast-kollégiumban. Hát, mi jobban jártunk ezzel a kolival. :P Kb. fél 10-re értünk haza, Kasiával beszélgettünk egy kicsit, és egészen szimpatikus volt, ahhoz képest, hogy mennyire nem tűnt annak korábban. Aztán bezuhantunk az ágyba, és egészen ma reggelig aludtunk, amikor is boldogan konstatáltuk, hogy jöhetünk haza, imádott, hiányolt és kedves Varsónkba (bele), és ez milyen jó. :))