Ma végre süt a nap! Ennek örömére elhatároztuk, hogy szoknyát veszünk, mert az milyen szép, majd így szépen fel- illetve inkább kiöltözve elindultunk megkeresni a Tescót, amit legalább jelölt Juli térképe (a tegnap keresett Auchant nem). A buszmegálló-busz-buszmegálló első etap stimmelt, viszont utána megintcsak nem volt sehol a jelzett buszmegálló, vagyis a megálló ugyan ott volt, de a 105-ös busz, ami nekünk kellett volna, ott nem állt meg. És sehol máshol a környéken kb. egykilométeres körzetben... Találtunk (véletlenül) egy mini-Tescót, de szinte csak élelmiszer volt benne, semmi olyasmi, ami nekünk kellett volna.
Aztán elindultunk egy másik irányba, amikor elfáradtunk, felszálltunk a villamosra (merthogy kiderült, az általunk keresett Tesco felé nem csak busz megy ám), és három megállóval később, láss csodát! Real! Ami ugyanaz, mint a Tesco meg az Auchan, csak olcsóbb, mint otthon. :) Jól bevásároltunk: vettünk színes tányért, kanalakat, kést, bögrét, vízforralót, mosóport, madzagot, hogy legyen mire kiteríteni a ruhákat, kenyeret, paradicsompaprikát stb. :) Aztán hazacígöltük mindezt, és most szoknyában és harisnyában ülünk a szobában. :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése